Huszty Dániel megható története.
A harmadosztályú Budafok Ferencváros elleni összecsapása rendkívül pikánsnak ígérkezik, hiszen a vendégeknél több olyan játékos szerepel, aki korábban már futballozott az Üllői úton, a csapat vezetőedzője pedig az a Prukner László, akivel egykoron bronzéremig jutott a Fradi.
A Budafok labdarúgói között találunk olyat is, akinek a története egészen mesébe illő. Három éve szerencsétlen autóbalesetben Huszty Dániel életveszélyes sérüléseket szenvedett. A kocsiban, melyben utazott, nem mindenki maradt életben, a Ferencváros korábbi futsalosát, a Budafok jelenlegi futballistáját pedig újra kellett éleszteni, ami után hosszú hónapokig tartott a rehabilitációja, és sokáig úgy nézett ki, labdarúgóálmait elfelejtheti – számolt be az m4sport.hu.
– Pár éve volt egy autóbalesetem, nekicsapódtunk egy fának. A tüdőm 70 százaléka összeesett, medencecsonttörést és bordatörést szenvedtem, a vállamat műtötték, a májamat varrták, a lépemet kivették. Húsz százalék esélyt adtak az orvosok arra, hogy túlélem, és nullát, hogy újra pályára léphetek… De én már az első naptól kezdve csak arra gondoltam, mikor léphetek újra a pályára! – mondta Huszty az m4sport.hu-nak. A rendkívül nehéz időszak után a játékos most mégis Magyar Kupa-elődöntőre készülhet csapatával.
forrás: csakfoci.hu





