Középpályásunkat kérdezték a mai bajnoki találkozó előtt.
Milyen a hangulat az öltözőben?
Ennek a hétnek az egyik feladata az volt, hogy rendbe szedjük magunkat fejben. Szombaton majd meglátjuk, hogy ez mennyire volt sikeres. Ilyenkor a győzelem tud leginkább segíteni, ez lenne a legfontosabb a számunkra jelenleg.Egyre többet láthatunk a csapatban, de a Bognár féle bomba góloknak még nem tapsolhattunk. Diósgyőrben házi gólkirály voltál, várhatjuk tőled, hogy a Fradiban is elkapod a fonalat?
Természetesen jó lenne, ha betalálnék már, én is hiányolom ezt eddig magamtól. Mindent meg fogok ezért tenni, mert nagyon jó érzés lenne a kapuba találni és az el is indítana egy jó úton. Bízom benne, hogy ez minél előbb megtörténik.A Gyirmót együttesét milyen csapatnak tartod és mi lesz a játékuk ellenünk?
Nyilván védekezni fognak. A Fradi ellen senki nem szokott kitámadni, egy Gyirmót pedig végképp nem fog. Nálunk lesz többet a labda, így egyértelmű, hogy védekező csapat lesz az ellenfelünk. Mondhatnám, hogy ez a meccs az utolsó szalmaszál a számukra, de szerintem már ők sem hiszik el, hogy bent fognak maradni. Pont ezért teher nélkül fognak játszani, ami számunkra akár még veszélyes is lehet, de mi a dobogóra mindenképpen oda akarunk érni, így a három pontra nagyon nagy szükségünk van.Ez egy jó alkalom lehet a formába lendülésre is?
A Gyirmót elleni találkozó után, egy nagyon fontos mérkőzésünk lesz a kupában. Ott még meg lehet menteni a szezonunkat, ha a kupát meg tudjuk nyerni. A szerdai meccsre is jó felkészülés lesz a szombati bajnoki. Tudjuk, hogy nagyon fontos mérkőzések előttünk állunk.




