Így került képbe a Dallas – már 2014-ben is hívták, velünk párhuzamosan az MLS-be a belga szélsőt, aki az éjjel a pánamerikai Bajnokok Ligájában is bemutatkozott. az FC Dallas 4-0-ra verte az Arabe Unido-t, Roland 75 percet játszott és a második gólnál ő adta a gólpasszt.
A haverjaim, [Jelle Van Damme, Laurent Ciman, David Mateos] képben tartottak a ligával kapcsolatban. Rendszeresen néztem az MLS-t. Még mielőtt kapcsolatba kerültem volna a bajnoksággal, beszéltem róla velük. Két éve kapcsolatban voltam egy másik MLS-klubbal, a Columbus-szal, de a Ferencváros mellett döntöttem az utolsó pillanatban. Most éltem a második lehetőséggel. Az MLS egy feltörekvő bajnokság, jó játékosokkal. Érdekes lesz itt játszani.
Elégedett vagyok, sőt, meglepőnek tartom az eddigi karrieremet. Nem voltam a legjobbak egyike sosem, de olyan erős bajnokságokban játszottam, mint az angol, spanyol és a francia. Ezt nem sokan mondhatják el magukról. Boldog vagyok. A gyakori váltások a körülmények eredményei. [A Ferencvárosnál] két éves szerződésem volt és meghosszabbíthattuk volna egy harmadikra, de voltak a szerződésben bizonyos pontok és nem tudtunk megállapodni… Aztán az ügynököm körbeajánlott és mivel érdekelt az MLS már korábban is, egy percig sem hezitáltam.
Ez egy óriási ország, maga Texas is nagyon nagy. Két évre írtam alá, így meg kell szoknom a helyi kultúrát, ételeket és az életmódot. Eddig nem volt sok időm felfedezni az új környezetemet, a fókuszban a felkészülés volt. Most majd találok magamnak egy házat és megnézek mindent. Amint berendezkedtem, jön utánam a család, itt nem lenne egyszerű magányosan élni.
Az első benyomásom az, hogy egy egészséges közösségbe kerültem, szívesen fogadtak. Az, hogy az USA-ban lehetek, elsőre is lenyűgözött. Ez az ország új és felkeltette a kíváncsiságom… ahogy a klub létesítményei is, amelyeket hamar meglátogattam. Hála a meleg fogadtatásnak, hamar megszoktam itt. Az emberek nagyon profik itt. Minden részletre figyelnek és egy dolog fontos igazán: hogy teljesít az ember a pályán.
Amikor megérkeztem, azonnal feltűnt az a hozzáállás, hogy meg kell nyerni a ligát, ezt már megszoktam az Anderlechtnél és a Fradinál. Ez egy jó cél, én meg szeretem a nagy célokat, mert versenyzőtípus vagyok. Minden edzésen megteszünk mindent, hogy eredményesek legyünk a szezon végén. Idén még jobban szeretnénk szerepelni, mint tavaly, [amikor alapszakasz-győztes és kupagyőztes lett a csapat]. Ez egy szép kihívás.
Senki sem várja el, hogy olyan megasztár legyek, mint az elődöm [Fabian Castillo]. Nem akarom felesleges nyomás alá helyezni magam. Játszom a játékom, követem az edző utasításait. Tudom, hogy ha a legjobbamat nyújtom, képes leszek segíteni. A legfontosabb, hogy a csapat előre lépjen.
A [csütörtökön kezdődött amerikai] Bajnokok Ligája fontos. Védjük a Dallas-i színeket, nemzetközi szinten kell teljesíteni. El akarunk érni ebben a sorozatban is valami szépet.
– Roland Lamah
(MLSsoccer.com)