Jó ebédhez szól a szakértés.
Bognár György
A Debrecen és a Fradi sem tudott a télen előrelépni a kreativitás terén. Mindkét oldalon sok újonnan igazolt játékos lépett pályára, de a viszonylag jó iramban lejátszott találkozón a játék minőségét illetően ez érdemi változást nem hozott egyikük számára sem. Sőt, érezhető volt több játékhelyzetben, hogy a társak még gondolati szinten sem ismerik egymást. Az újak közül a hazaiaknál nem mutatott senki olyan teljesítményt, ami előrevetítené. hogy a jövőben lendítene az együttes szekerén.
A Fradinál Botka Endre kimondottan jó igazolásnak tűnik jobboldali védőként, és sérüléséig Julian Koch is megbízhatóan játszott a védelem tengelyében. Más a helyzet a Cristian Ramírez helyén szereplő balhátvéddel, Janek Sternberggel, akinek a védőmunkája jó, de a támadások segítése nem erőssége, így a befelé mozgó bal oldali szélső támadó helyén üresen hagyott területről kevés használható labda érkezik a kapu elé, ami rossz hír a centert játszó Böde Dániel számára.
Kimondottan jó igazolásnak tűnik Amadou Moutari és Kleinheisler László, mindkettő gyors, dinamikus labdarúgó, egyéni játékkal képesek létszámfölényt kialakítani, de ha egyetlen használható labdát sem kapnak hátulról – mint legutóbb -, nem válhatnak a csapat hasznára. Az előző idény értékelésekor a szurkolók és vezetők egyetértésben megállapították, hogy a csapatjáték hanyatlását a kreativitás hiánya okozta. Egyszerű, rövid verdikt, de igaz.
És mi történik? A probléma megoldásaként a jobb bekk posztról kiszoruló Emir Dilaver játszik középső középpályást. Erre mondják a sokat látott szurkolók a lelátón: egyetlen meccsen több labdát ad el, mint a világhírű sportszergyártó cég egész évben.
NS