A negyeddöntő első mérkőzésén a helyi Dózsával mérkőzünk meg az odavágón.
Vízilabda Magyar Kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés
Szolnok, 18.00: Szolnoki Dózsa – FerencvárosVarga Zsolt
Azt várom, hogy lépésről lépésre a tétmeccsek hatására egyre jobban fogunk játszani. Az Eger ellen rosszul játszottunk, sok védekezési hibával. Most a legfontosabb, hogy a zónánk jól működjön, mivel a Szolnokban és a Rijekában is meghatározó, erős centerek vannak. Azt mondtam a játékosaimnak, hogy tudtuk előre, hogy nehéz lesz az év, de ha lerúgnak minket a földre, akkor is felállunk és kettőzött erővel folytatjuk az edzéseket és újrakezdjük az alapoknál az építkezést addig, ameddig nem működik. A Szolnok nagyon jó teljesítményt nyújtott az OSC ellen, nyilván a látottak alapján nagyobb a különbség köztünk, de akkor is nyerni akarok.




