Klubunk korábbi remek védőjével beszélgetett az Origó pályafutásáról, a fiatalokról és még sok minden másról.
Elég kurtára sikeredett a válogatott karrierem, összesen 26-szor szerepeltem a csapatban. Gellei Imrénél játszottam, utána megsérültem, majd Lothar Matthäusnál, végül Erwin Koemannál is megkaptam a lehetőséget. Egervári Sándornál kerettag voltam. Az elején élveztem a válogatott szereplést, de a sérülések után megváltozott a játékom. Többet vállaltam a pályán, és nagyobb hibaszázalékkal futballoztam.
Az öngólokra gondol?
Itthon ezt nagyon szépen felfújták, szinte elégettek a máglyán, amit nem tartottam jogosnak. A válogatott mérkőzéseken megesett két öngól közül egyik se volt olyan, mint amit a Benny Hill Show szilveszteri különkiadásában szoktak mutogatni. Ilyenekért a nyugati határon túl senkit nem vesznek elő, de Magyarországon ebből jó sztorikat gyártottak. Ezt nehezen éltem meg, próbáltam alázatos lenni, mindent a futballra tettem fel, szóval a hibák állandó emlegetését nem éreztem jogosnak. Azóta is szeretnek ezen csámcsogni, de megtanultam, hogy ezzel együtt kell élni, mert sokan okoskodnak. Akkoriban persze sokkal nehezebben viseltem, és ez kihatott a válogatott szereplésekre is.Hivatalosan Hajnal Tamás is a svédek ellen búcsúzott a válogatottól. Nem is olyan rég nagy port kavart egy nyilatkozatával. Azt mondta, hogy Nagy Ádám többet köszönhet a Fradinak, mint fordítva.
Jól ismerem Tomit, ő legalább annyit tett azért, hogy futballista legyen, mint Cristiano Ronaldo. Hajnal arra gondolt, hogy Nagy Ádám a bombaformában levő Fradiban játszott, így ő könnyebben érvényesülhetett, és egy jól sikerült szezon után szerződött külföldre. Viszonylag kész csapatba kellett beilleszkednie, amelyik el kellett, hogy bírjon egy fiatalt. Az elején kicsit esetlegesen játszott, hibázgatott, aztán belejött. Sokat nem változott a szerepe a válogatottban, ugyanaz az ember, Gera Zoli mellett játszik, csak a zöld mezt lecserélte pirosra. A Fradi nélküle is megnyerte volna a bajnokságot. Ha a Ferencváros nem úgy teljesített volna, akkor valószínűleg a válogatottba sem hívják meg.Soroksáron, a Ferencváros fiókcsapatában változott a játékosok hozzáállása az Eb óta? A Fradi második csapatának edzője, Lipcsei Péter tavaly nagyon cifrákat mondott a fiatalokra. Belőtt séróval közlekednek, a meccseken meg tele a gatya.
Sajnos, ez jellemző a mai fiatalokra, tisztelet a kivételnek. Ez nagyon zavar, mert a csapat eredményességére is hatással van a fiatalok teljesítménye. Alapszabály, hogy az idősebb játékos segíti a fiatalt. De csak annak lehet segíteni, aki hagyja, hogy segítsék, és elfogadja a tanácsot.Rászól a fiatalokra?
Rájuk kell szólni, persze. Ha nem is napi szinten, de meg kell mondani, hogy mit csináljanak. A mostani fiatalokkal valami nem stimmel. Komolyan elhiszik, hogy ha olyan cipőt és ruhát vesznek, mint Cristiano Ronaldo, akkor úgy is teljesítenek majd. Fogalmuk sincsen arról, hogy ez az ember, vagy akár Király Gabi, Gera Zoli mennyit dolgozott, milyen szisztematikus munkát végzett azért, hogy valamit elérjen a futballban. Régen rossz, ha egy gyereket noszogatni kell, hogy eddzen. A szülők nagy része el van tévedve, megpróbál beleszólni a dolgokba. A gyerekek nem igazán akarnak futballisták lenni, csak a folyamat végét, a luxusautókat és a pénzt látják. Persze ezt is el lehet érni, de tenni kell érte. A mai gyerekek más világban élnek, feleselnek, visszaszólnak. Mondtam az egyik fiatal játékosnak, hogy legyen szíves, menjen el a labdáért. „Túl messze van!” – válaszolta. Ha én ezt mondom annak idején Szűcs Lajosnak, akkor egy percen belül összecsomagol, és bedob a kukába. Azért értem el valamit a futballban, mert alázatosan végeztem a feladatom. Tudtam, hogy mi a rend.Illés Bélától Korsós Györgyig sokan panaszkodtak arra, hogy annak idején nem kaptak megfelelő képzést.
Nem tudom, milyen egy jó képzés. Mi harmincan voltunk edzésen a Fradiban, ha valaki bekopogott, akkor persze, ő is jöhetett közénk. Ma már ez elképzelhetetlen, tudatos kiválasztással elérik, hogy akárki már nem kerülhet az akadémiákra. A minőségi munkára fektetik a hangsúlyt. Ma már egyéni képzésekre járnak a játékosok. Nekem voltak jó edzőim, de nem kaptuk meg azt a szintű képzést, amit külföldön tanítottak, pedig lehetett hallani Ajax-iskoláról, olasz rendszerről. Hozzáteszem, itthon is volt olyan edzőm, akinél hatféle szögletvariácót gyakoroltunk. Előfordult, hogy nem volt szabad pálya a Népligetben, kimentünk futni a hóban. Salakos, földes pályán játszottunk.A fiának már jobb dolga lehet.
Erőteljesen be van oltva futballal. Imádja, nézi a tévében, mindenbe belerúg, ami labda formájú, felismeri a klubcímereket. Négyévesen a Fradi U6-os korosztályában játszik. Valamit kellett vele kezdeni, mert imádja a sportot, legszívesebben éjjel-nappal focizna. A kislányom tornázik.Teljes beszélgetés: Origo




