Az egyik „mumusunk” ellen zártuk le a hosszú nyeretlenségi szériát.
Ferencváros 3-2 Debreceni HK
Harmadok: 1-2, 1-0, 1-0
Gólok: Schwindt (+1), Szappanos (Jabornik), Sumi (Tendler, Dubek)
Jó hozzáállással mentünk fel a jégre ma este, úgy tűnt, hogy végre sikerült megtalálnunk az igazán hatékony játékot a debreceniek ellen. Ennek lényege nem volt más, mint a kemény, fizikai jégkorong, csapatunk tagjai nagyon sokat ütköztek, ez jól láthatóan megzavarta ellenfelünket a mérkőzésen. Amelyet jól kezdtünk, már az ötödik percben megvolt a vezetés, egy fórban hátvédünk, Schwindt mutatott be remek egyéni akciót, egyedül kanyarodott fel a kapu elé, majd fonákkal emelte a rövidre a pakkot, ami be is ment. Nem örülhettünk azonban sokáig, egy perc alatt egyenlítettek a vendégek, orosz támadójuk akasztott hatalmas bombát a hosszú felsőbe, az egyébként remekül védő Sevela – 95.5%! – tehetetlen volt. Ám ez nem tört meg minket, folytattuk a játékunkat, a helyzetek is megvoltak, ám nem tudtunk élni velük, és ahogy lenni szokott, ez megbosszulta magát, egy megpattanó becsorgott a kapunkba, hátrányban mehettünk az első pihenőre.
Tovább fogyatkoztunk, a támadósorból Rafaj is kiesett, húzódás miatt nem tudott kijönni a folytatásra, ahol nagy rohamokat kellett átvészelnünk, főleg miután egy cserében indokolatlanul fújtak ránk technikai büntetést, másfél percig kellett kettős hátrányban védekeznünk. Sikerrel, kibekkeltük a helyzetet, nem sokkal később pedig egyenlítettünk, Szappanost ugrattuk ki, aki köszönte a szólót és be is verte. A szünetre mi is kettős előnybe kerültünk, aminek nagy része a harmadik harmadra maradt. A rövid szusszanás után ki is használtuk a lehetőséget, gólt szereztünk, hiába: a zebrák érvénytelenítették a kapu elmozdulása miatt, véleményünk szerint helytelenül, a ketrec végig a helyén volt. Ez az igazságtalanság talán kicsit még jobban feltüzelte játékosainkat, továbbra is keményen küzdöttek támadásban és védekezésben is, aminek az eredménye is meglett, a meccsen kisebb sérüléseket elszenvedő Sumi gyötörte be a harmadik, győztesnek bizonyuló gólunkat. Még egy hátrányt is kivédekeztünk a végjátékban, a DHK a kapusát is lehozta, az eredmény viszont már nem változott, hosszú idő után újra nyertünk.
Ahogy írtuk is a mérkőzés előtti beharangozóban, a piros-fehérektől beszedett átlag hét gólon kellett nagyot faragni, ez sikerült, a szokásos három lőtt pedig megvolt, így a pontok is hozzánk kerültek, megérdemelten. Folytatás hétfőn, a Csíkszeredát látjuk vendégül, a televízió is közvetít majd Pesterzsébetről.
Greg Lindqvist
Keményen küzdöttünk, hatvan percig harcoltunk annak ellenére, hogy sok a sérültünk és buta gólokat kaptunk az első harmadban. Nagyon örülök a három pontnak és annak, hogy jól játszottunk. Most ki kell pihennünk magunkat, hiszen hétfőn újabb komoly mérkőzés vár ránk, akkor is mindent bele kell adnunk!




