Klubunknál, ez az adat olvasható ki a CIES 2015-re vonatkozó jelentéséből.
A múlt év viszonylatában is készített azonban egy felmérést a svájci központú tudományos műhely, itt összesen 31 európai (pontosabban: UEFA-égisz alá tartozó) bajnokság viszonylatában nézték meg, hogy a 2015-ös évben mely csapatok kereteiben szerepel a legtöbb, illetve legkevesebb olyan futballista, aki 15 és 21 éves kora között legalább három évet eltöltött jelenlegi klubjánál, azaz saját nevelésűnek számít.
Ebben az összevetésben a magyar NB I egészen kitűnően áll, hiszen összességében a harmadik Európában (29,5%), csak Fehéroroszország és Csehország előzi meg a hazai élvonalat a kontinensen.
Ráadásul az OTP Bank Liga szembemegy az európai trenddel, hiszen amíg összességében csökken a saját nevelésűek száma a csapatoknál (2009 óta 23,1%-ról 19,7%-ra), addig itthon – nyilván nem kis részben a fentebb említett, a fiatalok játszatását premizáló MLSZ-intézkedésnek köszönhetően – emelkedő a tendencia, hiszen amíg 2014-ben 25,9%-os volt a hazai átlag, az mostanra elérte a majd 30 százalékot.
Ami a klubokat illeti, a legtöbb saját nevelésű játékost foglalkoztató csapatok között három magyar is van, a TOP 20-ba a Honvéd, az MTK és a DVSC is befért az UEFA-pontvadászatokat figyelembe véve.
Ami még érdekes, hogy az FTC esetében a 2015-ös százalék alig haladta meg a 4-et, a zöldeknél egyelőre kevésbé jellemző tehát a saját nevelésűek bevetése, természetesen itt is voltak és vannak kivételek.
További adatok és ábrák: Csakfoci




