A Kossuth-díjas fradistával, Balázs Fecóval beszélgettek.
Gondolta valaha, hogy egyszer ilyen megtiszteltetésben részesül?
Egy fenét! Amikor elkezd valamit az ember, fel sem vetődik benne, hogy azért csinálja, hogy majd egyszer valamikor… Meg aztán ahol én laktam, a Ferencvárosban, az Ernő utcában, finoman fogalmazva nem a díjak bűvöletében éltek az emberek.
A kölykök a hátsó udvarból, a vécé ugyanott, a folyosó végén.
Pontosan. Aztán apám viszonylag hamar elintézte, hogy a lakásban legyen a mellékhelyiség. De egy gyereknek nem ez volt a legfontosabb. Hanem hogy az utcában lakott a később olimpiai bajnok tornász, Magyar Zoltán, a Fradi jobbszélsője, Szőke Pista – aki azóta kicsit megőszült – és az Ernő utcától kőhajításnyira lakott Rákosi Gyula, az akkor modernnek mondott négyemeletes házak egyikében. Ó akkor már menőnek számított, válogatott volt. Talán mondani sem kellene, kölyökként nem létezett más, csak a foci, természetesen a Fradi kölyökcsapatában és a zongorázás. Néztem a nagyokat, például Szőkét és Varga Zolit, akik az edzés után azt játszották, hogy egy kézilabdakapu lécére sörösüveget tettek, és stráfozás szerint haladtak a kapu közepe felé: aki egy bizonyos távolságról labdával lerúgta az üveget, az egy kapufacsíkkal beljebb rakhatta fel újra, és így tovább. A zenével úgy kerültem kapcsolatba, hogy a házakat járó vándorzenészek – az ötvenes években még voltak ilyenek – által játszottakat próbáltam a tangóharmonikámon lejátszani. Végül a Bakáts téri zenetagozatos iskolába kerültem. De míg a szüleim esetleg arról álmodoztak, hogy a komolyzenében viszem valamire, engem inkább az foglalkoztatott, hogy híres futballista leszek.
Mi akadályozta meg ebben?
Egy sérülés. A kölyökcsapattal a Fradi egyik nemzetközi kupamérkőzése előtt, még az Üllői úti pályán, hatalmas közönség előtt játszottunk, elestem, eltört a csuklóm, a bajt tetézte, hogy zongoravizsga előtt álltam. Megjegyzem, a Fradi ugyan győzött, úgy, hogy Albert Flóri egy tizenegyest belőtt, egyet kihagyott, sőt, a végén rúgott még egy gólt. (Fecó a Galatasaray elleni, 1963. október 12-én lejátszott BEK-visszavágóról beszélt, a Fradi 2:0-ra győzött, de 2:4-es összesítéssel kiesett az első fordulóból – a szerk.) De nekem az a délután vízválasztó volt. A futballból annyi maradt, hogy kedvtelésből még játszottam, s évtizedekkel később eljártam a Népligetbe a Fradi-öregfiúkkal. Ahol életre szóló barátságok szövődtek.
Nem bánta meg, hogy nem lett futballista?
Nem, mert szerettem zongorázni. És hát egy idő után már szóba se került a komolyzene. Hanem…
A zenében a Neoton után következett a Taurus, aztán a Korál, de a futballban maradt a Fradi mellett.
Persze! A kettős rangadók hangulatát a mai fiataloknak nehéz elmagyarázni: meg azt is, hogy a Népstadionban a drukkerek a szünetben a karéj egyik oldaláról átvándoroltak a másikra, s eközben nem volt szurkolói rendbontás. Itt jegyzem meg, hogy éppen a kétezerhármas, Üllői úti Fradi-Debrecen mérkőzés után történtek miatt tíz évig nem jártam meccsre. És azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy egyre kevesebb egyéniség lett a pályákon, márpedig a nézőket ők vonzzák. Messi, Cristiano Ronaldo szeret futballozní, és ezt díjazzák a szurkolók.
A magyar labdarúgók is azt állítják, szeretnek futballozni.
Lehet, de ez a pályán ritkán látszik. De még ezt is el lehetne nézni, ha lenne a játékban tűz és megszállottság. Továbbá egy nagy egyéniséget sem látok a pályákon, és emiatt van a legnagyobb hiányérzetem. Túl azon, hogy rajongtam Albertért, Vargáért, a Bajnokok Ligájában szereplő együttesből nagyon jóban vagyok sok játékossal, ha pedig eszembe jut szegény Simon Tibi, elszorul a szívem.
Azért a hetvenes években is volt egy remek Ferencváros…
…hogyne, Bálint Lacival, Nyilasi Tibivel! Velük eleinte nem ismertük egymást, én a meccseikre jártam, ők a koncertjeimre, később persze jóban lettünk.
Mikor tért vissza a nézőtérre?
Úgy igazán nem tértem vissza. Az angol tulajdonos alatt úgy éreztem, semmi közöm a Fradihoz, a jelenlegihez meg annyi, amit az előbb válaszoltam. Talán Böde Dani a leginkább szerethető játékos, a mentalitása miatt. De van ilyen, Uwe Seelert sem a technikás megoldásai miatt szerették.
Nem is kíséri figyelemmel a labdarúgást?
Dehogynem! A tévében a legszínvonalasabb bajnokságok majd minden meccsét megnézem. Visszatérve a magyar futballra: nem elsősorban a színvonallal van bajom – persze azzal is -, hanem amit már mondtam, a meccsek többségéböl hiányzik a tűz, a megszállottság. Nemcsak a tévéközvetítések miatt nincsenek nézők a stadionokban, hanem az emberek tisztában vannak vele, ahogy itthon játszanak, az kevés. Személy szerint olyan érzésem van, mint amikor a gázsiért szerződtetett zenész playbackre tátog
A válogatott Eb-szereplésével kapcsolatban optimista vagy pesszimista?
Minden lehetséges: a pakliban a jó és a rossz szereplés is benne van. Mert azt azért ne felejtsük el, hogy a játékosállomány nem változott, más kérdés, hogy a Bernd Storck által megkövetelt német mentalitás jót tett a csapatnak. Ezért is bízom benne, hogy olyan nagyon rossz nem lesz…
Thury Gábor – Hosszabbítás / NS
Balázs Fecóról közel egy órás életrajzi műsort forgatott a Rocklexikon, ide kattintva nézheted meg.
