Az évzáró, ma megjelent Demokratában beszélgetett Bándy Péter Kubatov Gábor Fradi-elnökkel, a Fradit érintő részt szemlézzük.
– A futballisták megnyerték a Magyar Kupát, a Ligakupát és a Szuperkupát, most pedig toronymagasan vezetnek a bajnokságban, a női kézisek nagy meglepetésre legyőzték a bajnoki döntőben a Győrt, a női labdarúgók is az élen végeztek, vízilabdában is évről évre látszik a fejlődés, s akkor csak a csapatsportágakról beszéltünk. Hol tartanak azon az úton, amelyen 2011 elején elindultak?
– Év végén mindig tartunk egy értékelést a szakosztályok vezetőivel, s nekik is azt mondtam, hogy van egy elkeserítő hírem: az elvégzendő munkának csak a felénél járunk. Nagyon mélyről jöttünk, szakmailag, gazdaságilag, infrastruktúra szempontjából is mélyponton voltunk, messze attól, ahol ennek a 116 éves egyesületnek lennie kellett volna. Az volt a meggyőződésünk, hogy az első cél a rendteremtés, s amikor ez sikerül, akkor lehet egyre több anyagi forrást bevonni, fejleszteni az infrastruktúrát, előre lépni szakmailag, játékosállományban, s ez meg fogja hozni az eredményeket. Bár tudtam, hogy ez nem hónapok, hanem évek kérdése, magam sem gondoltam, hogy közel fél évtized telik el, amíg mindennek látható, kézzel fogható eredménye is lesz. De mivel a sikerességnek ma biztos alapjai vannak, így azt mondhatom, ezzel együtt is megérte ennyit várni. Sokat jelent, hogy a futballisták világszínvonalú stadionban léphetnek pályára, s legalább ennyit, hogy a 16 hektáros edzőközpontunk is folyamatosan szépül, fejlődik. Hiszen utóbbiban nem csupán a profi futballisták készülnek, hanem összesen mintegy háromezer gyermek sportol. A futballisták fejlődése szemmel látható: kupagyőzelmek, domináns játék, több, mint egyéves veretlenség a bajnokságban, s másfél év vereség nélkül a Groupama Arénában. A Thomas Doll vezette szakmai stáb tehát kiváló munkát végez, s reményeim szerint még sokáig folytathatják a csapatnál. Ám persze nemcsak rájuk figyelünk, hiszen új, minden szükséges eszközzel felszerelt öltözőt kaptak a női kézilabdázóink, a női labdarúgók új edzőközpontban készülhetnek, és a sor még folytatható lenne. És nem csupán az edzők, sportolók végeznek jó munkát: tavaly hatszáznegyven, idén nyolcszáz millió forint értékben adtunk el Fradi-emblémás termékeket, a sörtől a füzetcsomagon át a mezekig. A médiás csapatunkkal is elégedettek lehetünk, akik színvonalas honlapot, újságot, videókat készítenek a szurkolók kiszolgálására. A gazdasági munkatársainkat dicséri, hogy bár több NAV- és szövetségi ellenőrzés volt, mindegyik esetben megjegyzés nélkül fogadták el a beszámolókat, vagyis nem találtak hibát nálunk. Ez évekkel ezelőtt még másként volt… Mindennek az az oka, hogy hasonlóan a Fideszhez, a munkatársak itt is alázattal, szívvel végzik a munkájukat, nem csupán kötelességből. Ezért lehet ez egy alkotó közösség.
– Bár például a női kézisek bajnoki aranya után nem feltétlenül igazságos, de a Fradi sikerességét mégis elsősorban a labdarúgók szereplése alapján mérik. Várja már, hogy kezében tarthassa a bajnoki serleget?– Persze, ez természetes. Ugyanakkor az elmúlt közel fél évtizedben még inkább megbizonyosodtam arról, hogy a munka legszebb része az utánpótlás nevelése. Ezért is érdemes bajnokságot, kupát, versenyeket nyerni, mert ilyenkor példaképek születnek, akiket a gyermekek követni szeretnének, és így több fiatal akar majd sportolni. Lehet, hogy háromezer gyerekből három lesz élsportoló, de a másik 2997-nél is esélyt kaptál arra, hogy jobb gyereket nevelj belőlük, s így jobb felnőtté váljanak. Ha bejön valaki a népligeti sportközpontba, azt tapasztalja, hogy itt köszönnek egymásnak az emberek. Odafigyelünk az udvariasságra, megtanulják, hogy a siker alapja a munka, hogy a pályán és az életben is segíteni kell a gyengébbnek, hogy a bajtársiasság mennyire fontos erény. Például, miközben a politika vitát csinált a drogszűrésből, itt nem volt nézeteltérés ebben az ügyben. Körülbelül ezer szülővel beszéltünk személyesen, egy sem mondta azt, hogy kifogása lenne a szűrés ellen. Tizennégy és tizennyolc év között el is végeztük ezeket a drogteszteket, nem azért, hogy bárkit intézetbe juttassunk, hanem hogy aki bajba került, azt a családdal együtt kisegítsük onnan. Ez pedig minden esetben nagyon jó érzés. Vagy például az is felemelő, hogy látsz egy 13 éves focistát, mint például a kis Lakatos, akiben laikusként is érzed a tehetséget, s aztán pár évvel később azzal szembesülsz: a „kis Lakat” bemutatkozott a felnőttek között.
– Kevésbé kellemes téma: beléptetés. Ezzel kapcsolatban viccesen még a Fidesz-kongresszuson is kapott megjegyzést. Marad a vénaszkenner a stadionban?– Az elveinkből nem engedhetünk, mert jó úton járunk. Pont most olvastam egy felmérést, amelyből kiderül, hogy az NB I-ben, ahol éveken keresztül messze a legnagyobb büntetést kaptuk, idén ősszel az egyik legkevesebbet fizettünk. És bár ez az öt-tíz-tizenöt millió forint is hiányzik, ha feleslegesen dobjuk ki az ablakon, sokkal fontosabb, hogy szerintem ez a jövő útja. Amikor legutóbb, 2004-ben bajnokok lettünk, hatezer-hatszáz volt az átlagos nézőszám a meccseinken. Most nyolcezer-kétszáz. És ez egyre nőni fog, ha a csapat hasonlóan sikeres lesz, s az emberek elhiszik, itt nincsenek balhék, biztonságban érzik magukat és csökken a trágárság. Az egyik legfontosabb, hogy az édesanyák elhiggyék, a meccsre vágyó gyerekeket ki lehet hozni a Groupama Arénába. Másfél évtizedig ultra uralom volt, a szurkolók kemény magja diktált, most ez megváltozott. Az eddig önként kint maradók is bejöhetnek, ha elfogadják a szabályokat, elfogadják azt, hogy a tetteiért mindenki személyes felelősséggel tartozik. Lehet fenyegetni személyesen engem, a feleségem, a gyermekeimet, ahogy ez már többször megtörtént, de mivel hiszek a céljaink helyességében, így ezekben az alapkérdésekben nem fogok engedni.
– A közelmúltban, a norvégok elleni pótselejtező előtt Bernd Storck, a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya elmondta, csak a Ferencváros tudott adatokat rendelkezésére bocsátani a játékosok aktuális állapotáról. Milyen teszteket végeznek a Fradinál?– Amikor az FTC-t átvettük, minimális orvosi hátterünk volt, s lényegében egyetlen eszköz állt rendelkezésre, egy fotocellás mérő, ami egyébként éppen akkor romlott el. Ahogy van rá lehetőség, ezen a téren is folyamatosan fejlesztünk, mert bár beszélgettem olyan NB I-es edzővel, aki azt mondta, ez csak humbug, a sok mérés, az abból származó adatok, illetve ezeknek az elemzése nem fontos. Nekem viszont meggyőződésem, s így véli a mi szakmai stábunk is, hogy ennek is nagy része van abban, magyar szinten kiemelkedő a játékosaink erőállapota. Minden edzés előtt mérnek a szakembereink nyugalmi pulzust, a foglalkozásokon nyomon lehet követni, hogy milyen zónában mennyit és milyen sebességgel futottak a futballisták, hogyan gyorsultak, mennyi volt a súlypontemelkedésük, és látszik az is, hogy milyen teljesítményt milyen pulzus mellett adtak le, ezeket az adatokat pedig össze lehet hasonlítani edzésről edzésre. De lehetőség van mentális tesztekre is, például arra, egy játékos mennyi idő alatt észleli az adott helyzetet és mennyi idő alatt hoz döntést.
– Csak a felnőtt csapatnál mérnek?– Nem, az utánpótlásban is egyre bővítjük a kört, hogy mind több korosztály adatait nyomon lehessen követni, illetve össze lehessen vetni egymással. Úgy gondolom, ennek van jövője, hiszen a tudomány nélkülözhetetlen a profi világban.
– Negyvennégy év után ott leszünk az Európa-bajnokságon. Ez milyen lehetőségeket kínál a magyar labdarúgás számára?– Mindenképpen örömteli, hogy visszakerültünk a futballtérképre, s ha kihasználjuk az esélyt, a sportág sokat profitálhat ebből. A drukkerek testközelből láthatják a nyugaton már meghonosodott szurkolói kultúrát, jó szereplés esetén a kulcsemberek számára lehetőség nyílhat jó külföldi szerződésekre, ha nő a foci hazai presztízse, az növelheti a nézőszámot, több gyerek dönthet úgy, hogy ő is futballozni akar, hogy csak néhány lehetséges nyereséget említsek. Szerintem jó a sorsolásunk, mert bár nem nevezném igazán könnyűnek az ellenfeleket, akár egy meglepetésszerű továbbjutást sem tartok elképzelhetetlennek, persze ehhez a maximumot kell nyújtanunk. Ez esetben pedig még több hozadéka lehet az Eb-szereplésnek.
– Mit vár 2016-tól?– Fradi-elnökként mind labdarúgásban, mind női kézilabdában szeretnék bajnoki címet ünnepelni, utóbbi csapattól jó BL-szereplést is várok. Ha netán eljutnánk a legjobb négyig, azt gondolom, kihozta magából a csapat a maximumot. Persze sikeres labdarúgó-Eb- és olimpiai szerepést is kívánok magunknak.
(Bándy Péter/Demokrata)




