Korábban a segítségetekkel összeszedtük a Fradi magyar filmes megjelenéseit, most ehhez a listához csatlakozott az Aranyélet.

Az új magyar sorozat rövid részletében hallható szurkolói rigmust még csapatunk elkötelezett szurkolója, Megyesi Gusztáv is megörökítette az Élet és Irodalomban:

Úgy négy évvel ezelőtt a Fradi Norrköpingben játszott Bajnokok Ligája selejtezőt a Göteborg ellen, még most is pezsegni kezd a vérem, ha rágondolok. Norrköping csendes kis város, kifejezetten aluszékony, és ők se értik a játék lényegét. Amikor háromszáz fradista végigvonult a város utcáin, s felhőkig szárnyalt rigmusuk, hogy “Mocskos Újpest, mocskos Újpest”, az ablakokban egymás után szaladtak le a redőnyök és rolók, riadtan kérdezték egymástól az emberek, “What is Újpest?”, persze svédül. És amikor a háromszáz főnyi sereg a város legelőkelőbb hoteljébe masírozott be tévedésből, hogy hol lehet itt húgyozni, s ezenközben rákezdték, hogy “Minden lilát ütni kell!”, de az angyalok hangján ám, a személyzet izgatottan húzódott össze, ám fél óra sem telt el, s már a teraszos pincérek is eufóriában skandálták, hogy “mockosz Újpeszt!”. Norrköping városa azóta fejlődőképes, és azóta várja izgatottan a sorsolást. Nem lehet azt a bizsergést elmondani, ami végigfut ilyenkor az ember hátán messzi, idegen földön, legyen az bárhol; mondhatni, így ölelkeznek össze kultúrák. Sőt, egymásba folynak, átértékelődnek, mint ahogyan rég nincs már nemzetállam, náció, honfitárs, haza s egyéb hülyeségek. A haza épp ott van, ahol a River Plate-t, s ahol a majmokat ütni lehet. Ha Bartók műveit nem számoljuk, akkor az Aranycsapat után a lila majmokat skandálja legelébb is a világ, ha beteszi a lábát valahová egy magyar, valahol a tibeti magaslatokon éppenúgy be van írva az örök hóba, hogy Újpest nem Pest, tanyaközpont, mint a Spitzbergákon vagy az afrikai esőerdők sűrűjében egy kenyérfa törzsébe.