„Cocát” kérdezte a hivatalos oldal a holnapi toborzó előtt a Fradi-hoki utánpótlás helyzetéről.

– Te korábban is dolgoztál már a Fradinál, miben más most a szakosztály helyzete?
– Öt évvel ezelőtt tértem vissza a Ferencvároshoz, korábban már dolgoztam a klubnál, de 2005-ben az akkori szakosztályvezetéssel nem voltam egy véleménnyel az utánpótlást illetően, így elváltak az útjaink. Ők akkor nem akartak a fiatalokhoz nyúlni, hanem külföldiekkel akarták feltölteni a nagycsapatot, ez a folyamat odáig vezetett, hogy a visszatérésemkor teljesen újjá kellett építeni az utánpótlás képzést egészen az alapoktól kezdve. Szerencsére volt segítségem ebben a munkában, ugyanis a korábbi egyesületemből negyven gyermek érkezett velem, így már volt egy mag, amelyre lehetett számítani.

– Hol tart az építkezés?
– Jelenleg száztíz gyermek jégkorongozik a Ferencvárosi Torna Clubban, nyolc szakember segíti a fejlődésüket. Szupermini, mini, előkészítő és kölyök kategóriákban indulunk a bajnokságokban és különböző tornákon, sajnos nem tudunk minden korosztályban csapatot indítani, nincsen serdülő és ifi együttesünk. Korábban úgy gondoltam, hogy más egyesületekből igazolt játékosokkal feltöltjük a létszámot, de azt vettem észre, hogy ők nem veszik át azt a szemléletet, amelyet mi át akarunk adni a fiataloknak, és így nem tudnak ebbe a fradista közegbe beilleszkedni.

– Milyen eredményekre vagy a legbüszkébb?
– A hazai bajnokságokban jól szerepelünk, a két kölyök csapatunk megnyerte a saját csoportját az alapszakaszban, ráadásul úgy hogy nem veszítettek pontot. Külföldön is megállják a helyüket a srácok, a 2002-es születésűek idén Csehországban egy komoly 2AA-s besorolású tornát nyertek, ahol igen erős nemzetközi mezőny jött össze. A 2003-as korosztály pedig egy moszkvai tornán lett döntős, úgy hogy a Ferencváros orosz, szlovák és német topklubokkal csapott össze. Külön büszkeséggel tölt el, hogy a finálé előtt az oroszok bekérték a gyerekek útleveleit, mert nem akarták elhinni, hogy csak ennyi idősek a hokisaink.

– Mikor érheti el újra azt a szintet a hoki utánpótlása, hogy a nagycsapatnak tudjatok játékosokat adni?
– Úgy gondolom, hogy még legalább egy négy öt év kell, hogy olyan utánpótlásunk legyen, hogy évről évre játékosokat tudjunk adni a nagycsapatnak. Sajnos a korábbi vezetők hagyták, hogy szétessen a korábbi bázis, így nekünk tényleg az alapoktól kellett újjáépíteni mindent. A kollégáim és én olyan játékosokat szeretnénk nevelni, akik átérzik, hogy mit jelent a Ferencvárosban sportolni, olyan helyzetet szeretnénk minden szempontból megteremteni, hogy innen ne akarjanak eligazolni a fiatal hokisaink.

– A jégkorong sportban megkerülhetetlen kérdés a létesítmények helyzete. Ebben hogy áll most a Fradi utánpótlása?
– Óriási segítség, hogy már a Népligetben készülhetünk, egy olyan pályán, ahol mi vagyunk otthon. Bár még ez sem egy rendes csarnok, hanem egy sátor, de van önálló öltözőnk, kiszolgáló helységekkel, ami az elmúlt évekhez képest hatalmas előrelépés. Az új helyünkre ki tudtuk tenni a nagycsapat bajnoki címeiért járó zászlókat, ami egyfajta motivációt is jelenthet a gyerekeknek. A szülőknek és az edzőknek is könnyebb a helyzetük, hiszen az edzések nem a főváros különböző pontjain vannak. Szakmailag pedig sokkal több lehetőségünk van, bár ezt a pályát is béreljük, de nem kell máshoz alkalmazkodnunk, van lehetőségünk például egyéni képzéseket is tartani a rendszeres edzések mellett. A hosszú távú megoldás persze egy saját csarnok lenne, amelybe együtt lenne az utánpótlás és a nagycsapat is, bízom benne, hogy majd a Fradiváros megépülésével ez is rendeződni fog.

– Milyen a kapcsolatotok a szülőkkel?
– A Fradi jégkorong utánpótlás edzői szerencsés helyzetben vannak abból a szempontból, hogy itt a szülők nagyon jó közösséget alkotnak. Segítettek nekünk az új pálya otthonosabbá tételében, például padokat kaptunk, de a két konténert is az ő segítségükkel tudjuk bérelni. Ha kell, akkor szendvicseket csinálnak a tornákra, vagy az utazásokat szervezik, úgyhogy büszkén kijelenthetem, hogy egy Ferencvároshoz méltó szülői közösség van a jégkorong utánpótlásnál.

Fradi.hu

toborzo