Vannak meglepetések, öt fradistát választott be Bernd Storck.
Bernd Storck
Szeretnék köszönetet mondani a magyar kluboknak, hogy már ezen a héten lehetővé tették a közös készülést. Meg vagyok elégedve a játékosok eddig munkájával, keményen dolgoztak, és kis előnyre tettek szert külföldön játszó társaikhoz képest. Persze nem múlhat semmi azon, hogy ki mennyi időt töltött velünk a felkészülés során. Mindenkitől 100%-os taktikai felkészültséget várok el a pályán. Fontos, hogy a jövőre is gondoljunk. Az új-zélandi U20-as világbajnokságon is együtt dolgoztam Nagy Ádámmal, aki remek benyomást tett rám, ezért is kapott lehetőséget a felnőttek között is. Sajnálom, hogy Dibusz Dénes nem tarthat velünk, remek kapus, és mihamarabbi felépülést kívánok neki.
Kapusok:
Bogdán Ádám (Liverpool), Király Gábor (Haladás), Megyeri Balázs (Getafe)Védők:
Bosnjak Predrag (Haladás), Fiola Attila (Felcsút), Guzmics Richárd (Wisla Kraków), Juhász Roland (Videoton FC), Kádár Tamás (Lech Poznan), Lang Ádám (Videoton FC), Leandro (Ferencváros), Vanczák Vilmos (FC Sion)Középpályások:
Elek Ákos (Csangcsun Jataj), Gera Zoltán (Ferencváros), Kleinheisler László (Videoton), Kovács István (Videoton), Nagy Ádám (Ferencváros), Pintér Ádám (Ferencváros)Támadók:
Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (Bursaspor), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Németh Krisztián (Sporting Kansas City), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa), Pekár László (Felcsút), Priskin Tamás (Slovan Bratislava), Stieber Zoltán (Hamburger SV), Szalai Ádám (Hoffenheim)




