Benedek Tibor felkérte a feladatra olimpiai bajnok legendánkat, aki igent mondott és húsz év után visszatér a nemzeti együtteshez.

Gerendás György

Benedek Tibor megkeresett és több órás beszélgetést folytattunk a válogatottról, majd megkérdezte, hogy vállalnám-e az edzői feladatokat a férfi válogatottnál, a szövetségi kapitány mellett. Meglepődtem, de nem kellett győzködnie. Ha Benedek Tibor úgy érzi, hogy szükség van a munkámra és a nemzeti csapatnak segíthetek, akkor megteszem. Kaptam annyit a magyar vízilabdától, hogy ha lehetőségem van, akkor megháláljam és adjak vissza a sportágnak. A válogatottnál a felkészülési időszakban és a mérkőzéseken segítem Tibor munkáját. A Ferencvárosnál továbbra is ellátom a feladataimat, köszönöm a klub hozzájárulását. Egy éve, amikor az FTC-hez kerültem, azt mondtam: egy edzőnek két álma lehet, a Fradi kispad és a válogatott kispad. Nekem egy éven belül mindkettő megadatott. Kicsit talán nekem is furcsa lesz az új feladat, hiszen legutóbb válogatottnál még Horkai György mellett voltam, azóta viszont eltelt húsz év, ismét bele kell tanulnom ebbe a szerepbe.

Varga Zsolt

A válogatott olyan, mint a hadsereg, ha hív, akkor menni kell és szolgálni a haza érdekeit. Nagyon örülök, hogy Benedek Tibor felkérte erre a munkára Gerendás Györgyöt, akit erre a posztra szakmai és emberi kvalitásai alkalmassá tesznek. Gerendás György vezetőedzőként is kiváló volt és az elmúlt egy év tapasztalatai alapján elmondhatom, hogy másodedzőként is nagyon jó magam mellett tudni a kreatív meglátásai és tapasztalatai miatt.

Nyíri Zoltán

Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a Ferencváros szakmai igazgatója a jövőben az olimpiára készülő férfi vízilabda-válogatottnál segíti Benedek Tibor munkáját. Azt gondolom nem kérdés, hogy Gerendás György szakmailag alkalmas a feladatra. Természetesen a Fradiban folytatja az egy éve megkezdett munkát, szakmai igazgatóként és a felnőtt csapatnál Varga Zsolt mellett, másodedzőként, ezt el is várjuk tőle. Nagyon sok sikert kívánunk neki és az egész magyar válogatottnak. A Ferencvárosnál nagyon örülünk és büszkék vagyunk arra, hogy Gerendás György személyével hozzájárulhatunk a vízilabda csapat jövőbeli sikeres szerepléshez.

Fradi.hu