Korábbi játékosunkat, szombati ellenfelünket kérdezték a bajnokiról.

Laczkó Zsolt

Sokszor láttunk már olyat, hogy a sokkal esélyesebb együttes nem tudott nyerni, nekünk is ezt kellene valahogy elérnünk. Minden csapatnak, így a Fradinak is vannak gyengéi, ezeket kell megtalálnunk, és kihasználnunk. Várhatóan nem sok helyzetünk lesz, de értékesítenünk kell őket, és abban is bízhatunk, hogy egyszer minden sorozat, így a Fradié is megszakad. Lehet, hogy a száz százalék is kevés lesz, mi akkor is megtesszük a tőlünk telhetőt.

Meglepődnék, ha kevésbé lennének motiváltak ellenünk. Sok néző lesz szerintem, hiszen a tévé nem közvetít, tőlük biztosan felpörögnek majd. Nagyon várom már a kezdést, hiszen ez különleges meccs számomra. Kizárólag azért, mert ott nevelkedtem, és szép éveket töltöttem a klubnál, nem pedig az utolsó időszak miatt. Mindenki tudja, hogy az a periódus nem alakult jól, de ezzel már nem foglalkozom, nem fecsérlek rá időt.

Nem akarom elárulni a tervünket, a hétvégén kiderül. Láttuk, hogy az Újpest letámadásos futballja sokáig jól működött a Fradi ellen a múlt héten, de hiba lenne, ha gondolkodás nélkül megpróbálnánk lemásolni a játékát. Minden csapatnak más az erőssége, különböző stílusúak a labdarúgói, ennek alapján kell megalkotni a taktikát.

NS