A Zrt. vezetőjétől megkérdeztük a szurkolói kutatás pontos hátterét, s hogy milyen lehetőséget jelent ez. Természetesen a mai rangadó és igazolási tervek is szóba kerültek.

Az elmúlt 7 meccs után joggal mehetünk bizakodva, de nem elbízva magunkat Újpestre, ahol nem lehet más célunk, mint hogy bármi áron elhozzuk a 3 pontot. Ha sikerül ezt a rangadót megnyerni, az végigkíséri a következő időszakot. Nehéz megmondani, hogy az ember melyik Fradi-Dózsára emlékszik vissza a legszívesebben, hiszen mindegyik öröm, ahol nyertünk, de talán, amikor ’90-ben Nyilasi Tibi edzőként első meccsén 5-0-ra vertük őket a Megyeri úton.

Azon nem lepődtem meg, hogy vezetjük a tabellát, hiszen pontosan tudom, hogy milyen munka van emögött a csapat részéről. A többiek bukdácsolása szerencsés körülmény, de másokkal nem szabad foglalkoznunk, csak magunkkal.

Kifejezetten nem keresünk már játékost, de ha jó lehetőséget látunk, akkor természetesen lépünk. A belső védő poszton voltak problémák, de a szakmai stáb is azt mondta, hogy nem kell kifeszülnünk, érkezett Pintér Ádám, Leo is jól játszik ezen a poszton és reméljük Batik Bence is mielőbb felépül. Természetesen a jövő évi terveinkhez kell még erre a posztra is erősítés.

A sokat emlegetett szurkolói felmérést egy jó nevű, de direkt nem pesti céggel csináltuk meg, hogy még véletlenül se legyen eltérés. A múltkori 1,2 milliós mérés után, most 1,6 millió szimpatizánst mértek, a szimpatizáns itt az akinek első vagy második kedvenc csapata a Fradi. Az adatokból kiderül, hogy aki kifejezetten szurkolónak mondja magát, akik egy tízes skálán hetes vagy magasabb értéket adnak a klubhoz való érzelmi kötödést illetően ezek száma 700 ezer. Ez egy óriási szám és biztató Clubunk jövőjét illetően, hiszen azért vagyunk, hogy kiszolgáljuk őket és természetesen ebből él az egyesület.

Örülök, hogy a munkánkat külföldön is figyelemmel kísérik, amikor a European Club Association (ECA) közgyűlésén voltam, akkor meglepően sokan odajöttek és gratuláltak az impozáns rajthoz, többek között a Legia tulajdonosa, ez természetesen jó érzés, de a nemzetközi eredmények is kellenek természetesen, hiszen a Ferencvárosra figyel mindenki, ezen és a válogatotton keresztül ítélik meg a magyar focit.

A tudatos építkezés folytatódik. A Ferencváros, mint márka is értékes és megvannak azok, ami miatt jó ehhez a családhoz tartozni, ez azért fontos, mert ez jelenti azt, hogy ide tartozni a pályán elért eredménytől függetlenül jó dolog. Amikor a Juventus képviselői itt voltak a VVK évforduló kapcsán, ők is ezt erősítették meg, hogy náluk is hasonló irányba megy a dolog, de természetesen ők jóval előrébb járnak. Ha azt nézzük, a tavalyi évben 460 milliós forgalmat csináltunk a Fradi termékekből ez is azt mutatja, hogy sok ember tartozik ide és sokan közülük tudnak és akarnak is arra áldozni, hogy ezt kifejezzék.

Tudomásul kell vennünk, hogy hátrányban vagyunk, a ’60-as évektől lemaradtunk, itthon utána is csak sportként kezelték a focit, amikor tőlünk nyugatra rájöttek, hogy ez üzlet és sok mindent invesztáltak bele sportszakmai, anyagi, orvosi vagy éppen marketing vonatkozásában. Ezt a lemaradást kell minél jobban csökkenteni.