A sajtótájékoztatóról jelentjük.

Thomas Doll

Az első félidőben jól játszottuk, megvoltak a helyzeteink, meglőttük a gólokat. A Paks mélyen védekezett, az első félidőben még volt egy ziccerünk, a harmadik gól könnyeddé tehette volna a győzelmet. A második félidőben, a fiúknak is mondtam, megszűnt a labdarúgás. Túl magabiztosak voltunk, ebből tanulni kell, a meccs akár el is mehetett volna. Eztán ezt jobban kell kezelni, nem szabad felhozni az ellenfelet. Hét meccs után megyünk tovább, a fiúk tudják, hogy fejlődni, a hibákat kijavítani kell. De most belefért ez a második félidő. Jó hangulat volt, remélem a jövőben is az lesz.

A bajnoki szünet nem feltétlenül jó, de kihasználjuk, a jövő héten atlétikai edzések lesznek. Gera, Pintér is kihasználhatja majd a rendelkezésre álló időt. Nagyon örülök Ádám jó teljesítményének, nagyon jól hajtja végre a feladatát, nem is fog elszállni, a földön jár. Örülök, hogy bent van a válogatottban. Sajnálom, hogy Dani és Tomi nem került be, de Storcknak a dolga dönteni, így tovább dolgozhatnak velünk.

Csertői Aurél

Ketté kell osztanom a meccset, nem engedhetjük meg azt a teljesítményt, amit az első félidőben produkáltunk, a Fradi minden hibánkat kihasználta. A második félidőben több lehetőségünk volt, de az utolsó passzaink pontatlanok voltak. A Fradi eldöntötte a meccset első félidőben.