A paksiak vezetőedzője tisztában van vele, hogy nem ők az esélyesek.

Csertői Aurél

Azt mondanom sem kell, hogy nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei. A Ferencváros jelenleg az ország legerősebb, és legjobb formában lévő csapata, ahol kimondva-kimondatlanul mindig is a bajnokság megnyerése a cél. Ebben a szezonban jó úton haladnak ennek eléréséhez. Roppant nehéz mérkőzés áll előttünk, és részünkről még egy döntetlen is a bravúr kategóriába tartozna. Ettől függetlenül nem feltartott kézzel fogunk kimenni a pályára. Magunkhoz képest javulnunk kell, agresszívebben kell futballoznunk! A nemzetközi porondon való szereplésükkor kiderülhetett, hogy még a Fradinak is akadnak gyenge pontjai. Ugyanakkor ezeket nehéz megtalálni, és ha nem sikerül, vagy nem tudjuk kihasználni őket, akkor nem igazán lesz esélyünk. Nekünk van egy bizonyos stílusunk, amit ellenük is játszani szeretnénk. Majd kiderül, hogy ez mire lesz elég. Kevés pontunk van, ezért természetesen minden mérkőzésre nagyon koncentrálunk, így az FTC ellenire is. Gyűjtögetni szeretnénk, és miért ne történhetne ez meg akár a Groupama Arénában is?

Várható kezdők:
Molnár Péter – Kulcsár Dávid, Asztalos Dávid, Gévay Zsolt, Szabó János – Papp Kristóf – Hahn János, Szakály Dénes, Bertus Lajos, Bartha László – Balázs Zsolt

Várható cserék:
Székely György – Báló Tamás, Fröhlich Roland, Kecskés Tamás, Kesztyűs Barna, Kővári Róbert, Rodenbücher István

Paksi FC