Volt játékosunk nem tudta beverekedni magát a Werderbe, így megint felmerült a kölcsönadása.
Úgy tűnik, nem tud megragadni a Werder Bremen első csapatában Mateo Pavlovic horvát védő, aki az előző szezonban a Ferencvárosban játszott kölcsönben.
„A nyár elején, amikor visszajöttem, azt mondták, számítanak rám, most viszont azzal álltak elő, hogy keressek magamnak másik klubot. Ilyen későn ezt már elég nehéz lenne megoldani – idézte a kreiszeitung.de a 25 éves játékost, aki az előző szezonban 26 mérkőzésen lépett pályára a Ferencvárosban. – Van két-három lehetőségem, de semmi konkrét.”
Pavlovic szerződése 2016 nyarán jár le a Werdernél, amely a német másodosztályba adná el a játékost, akinek a visszaszerzéséről a lap szerint még Thomas Doll sem mondott le. A védő elismerte, hogy a napokban tárgyalt a Ferencváros vezetőedzőjével, de szívesebben maradna Németországban.
„Szerintem helyt tudok állni itt, a télig maradnék Németországban” – mondta Pavlovic.
forrás: nso.hu




