Az Astra elleni magabiztos siker értékelése.

Dörnyei Balázs

Gratulálok a lányoknak, nagyon koncentráltan, jó tempóban, tudatosan futballoztak a mérkőzésen. Külön örülök annak, hogy sok olyan dolgot láttam vissza a pályán, amelyeket az edzéseken átvettünk, gyakoroltunk. Ez azt jelenti, hogy jó úton haladunk. Nehéz mérkőzésre számítottunk, hiszen az Astra HFC jó pár felnőtt- és korosztályos válogatott játékossal erősítette meg a keretét a nyáron. Emellett talán a legkellemetlenebb stílusban futballozó magyar csapatról beszélhetünk esetükben, amely zárt védekezésével ritkán hagy teret a támadószellem kibontakozásának. Ezt a lányok ma nagyon éretten megoldották.

Kivétel nélkül elégedett voltam mindenki teljesítményével – ezen valószínűleg nagyon meg lesznek lepve, ha olvassák ezeket a sorokat, mert nem jellemző, hogy ilyesmit „halljanak” tőlem. Három játékosra külön büszke vagyok. Németh Júlia a mai napon századik alkalommal védte a Ferencváros kapuját, míg a 15 éves Csigi Eszter és a 17 éves Krascsenics Csilla első alkalommal ölthette magára csapatunk mezét az NB I-ben. Mindhármuknak további sok sikert kívánok közöttünk. Végezetül pedig gratulálok II. csapatunknak – a Kóka-FNLA története első NB I-es győzelmét aratta a Szegedi AK ellen. Berla Attila kollégámnak nagyon sok munkája van ebben a csapatban. Csak így tovább!

Fradi.hu