Maradna a nemzetközi szövetség élén az öreg maffiozó a FIFA elnöke?

“Nem mondtam le, hanem a rendkívüli kongresszus rendelkezésére bocsátottam a mandátumomat” – nyilatkozta a Blick napilapnak a svájci sportdiplomata a FIFA-múzeum építésének megtekintése közben, majd talányosan hozzátette, nem áll készen arra, hogy múzeumba vagy panoptikumba kerüljön. A svájci sajtóban egy ideje elterjedt, hogy a 79 éves vezető azt fontolgatja, korábbi bejelentése ellenére a hivatalában marad.

Blattert május végén ötödször választották meg a FIFA elnökének, de négy nappal később bejelentette a lemondását. A tisztújító kongresszus előtt két nappal korrupciós botrány robbant ki, hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt letartóztattak korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával.

A rendkívüli kongresszus időpontját július 20-án jelöli ki a FIFA végrehajtó bizottsága. Az elnökválasztásra december és február között kerülhet sor, a BBC múlt szerdán azt írta: december 16. a legvalószínűbb időpont. Addig – jelen állás szerint – Blatter látja el az elnöki teendőket.

forrás: origo.hu