Támadónk nyilatkozott még a mai edzőmeccs előtt.

Varga Roland

Sajnos rövid volt a szünet, de sikerült kipihennem magam. Várom a Debrecen elleni edzőmeccset, hiszen szükség van kemény mérkőzésekre az Európa-liga küzdelmei előtt, de még izgatottabb vagyok, ha a Go Ahead Eagels elleni, egy hét múlva sorra kerülő első felvonásra gondolok. Természetesen nem becsüljük le az ellenfelünket, egyfelől nincs rá okunk, másfelől kétszer már pórul jártam, amikor ilyen hangulat vette körül a Győri ETO-t. Emlékszem két éve az izraeli Maccabi Tel-Avivval szemben estünk ki 4-1-es összesítéssel, míg tavaly a Göteborg verte ki az ETO-t 3-1-gyel, pedig mindenki azt mondta, nekünk kell továbbjutnunk. Nem úgy lett. Alaposan fel kell kötnünk a gatyánkat… Én csak örülök a konkurencia harcnak, még jobb teljesítményre sarkall. Korábban az ETO-ban és fél éve a Fradiban is rendszeresen játszom, nincs semmi gond azzal, ha még erősebb a keret, még nagyobb a harc a csapatba kerülésért. Azért szeretnék a Loki ellen is kiemelkedően játszani, hogy bizonyítsam a szakmai stábnak, továbbra is lehet rám számítani.

NS