Utánpótlásunk német vezetője beszélt eddigi tapasztalatairól, munkájáról és terveiről – frissítve.

Ugye nem reménytelen a ma­gyar utánpótlás?
Még kell egy kis idő, hogy rálátá­som legyen az egészre, de az első benyomásom eleinte is az volt, hogy Magyarországon nagyon jók a fiatal játékosok, és bőven vannak tehetségek. Ugyanakkor a négy-öt hónap alatt már látom kirajzolód­ni azokat a területeket. amelyeken dolgoznunk kell. Azzal a céllal jöt­tem ide, hogy az ifjúsági csapatok­ból minél több játékost hozzunk olyan szintre, hogy eljussanak az első csapatig, és ez részben egész rövid idő alatt sikerült is, hiszen Nagy Ádám már a kupadöntőn is játszott, és szépen helytállt.

Melyek azok a területek, ame­lyeken lemaradást tapasztalt a külföldi fiatalokhoz képest?
Leginkább részletekről van szó. Az edzések tartalma például rendben van, de sok esetben nem érzem azt, hogy a játékosok teljes erőbe­dobással végzik a gyakorlatokat. Mindent megcsinálnak, amit az edző mond, ám nem százszázalé­kos koncentrációval, tempóval és pontossággal. Azt kell elérnünk, hogy a játékosok megértsék, a fel­adatokat nem csupán elvégezni kell, hanem teljes erőbedobással kell elvégezni. Az a tapasztala­tom, hogy Németországban már egész fiatalon nagyon intenzív és professzionális munka folyik. Ha heti négy-öt edzéssel számolunk, belátható, hogy néhány év alatt is micsoda hátrányba kerülnek azok a játékosok, akik csak letudják a tréningeket és nem feszegetik minden alkalommal a határaikat. Három-négy év alatt így óriási különbség alakulhat ki, ezért kell mindenáron tudatosítanunk ben­nük, hogy valamennyi edzésen a maximumot nyújtsák.

Hogyan került a Fradihoz:
Egy véletlen folytán. Budapesti ismerősnél járt látogatóban, és egy barátságos U17-es labdarúgó mérkőzésen találkozott Thomas Dollal, aki meggyőzte, hogy a jól fizető kínai lehetőség helyett dolgozzon inkább a Ferencvárosnál, és koordinálja az utánpótlást, játékosmegfigyelést.

Az intenzivitás mellett miben kellene még fejlődniük a magya­roknak?
A taktikai fegyelemre nem fektet­nek akkora hangsúlyt, mint kel­lene. Gyakran látom azt, ami ko­rábban nálunk is probléma volt, hogy például a csatár kizárólag csatárként gondolkodik, és labdavesztés után megáll. Ez látszott az U16-osok Pünkösdi tornájának döntőjében a Valencia ellen is, amelyen az eredmény viszony­lag szorosan alakult, a játék képe viszont egyértelmű volt. Meg kell követelnünk a játékosoktól a lab­davesztés utáni visszatámadást, mindaddig, amíg ez természetes­sé nem válik számukra.

Nem túl késő 16-18 éves játé­kosoknak ilyen alapvető taktikai elemeket tanítgatni?
Kinevezésem egyik fontos indoka volt, hogy ezeket minél előbb meg­tanítsuk a 13-14 éves fiataloknak, hogy amikor 19 évesen eljutnak az első csapat küszöbéig, azonnal meg tudják ugrani a szintet. Jelen­leg túl nagy a különbség, ezért leg­alább fél évre van szükségük, míg hozzászoknak a nagyobb tempó­hoz, ez pedig elpocsékolt idő.

Miért van az, hogy európai topligákban a 19-20 évesek meghatározó szerepet töltenek be csapatukban, míg nálunk a sokadrangú légióst is szíveseb­ben játszatják?
Azért, mert Magyarországon az ilyen korú játékosok többnyire nem ütik meg a felnőttbajnokság szintjét, Nyugat-Európában vi­szont igen. Mint már említettem, ekkorra halmozódik fel látványo­san a különbség aközött, hogy valaki éveken át csak részt vett az edzéseken, vagy pedig teljes inten­zitással pörögte végig őket. Célom, hogy ezt a különbséget itt is sikerüljön eltüntetni, és a játékosok egész fiatal koruktól olyan képzést kapjanak, hogy 18-19 évesen ne je­lentsen problémát helytállniuk az első csapatban.

Kitől tanulta a szakmát?
Jürgen Kloppal hosszú éveken át dolgoztam szoros együttműködésben, ami nagyon érdekes szakasza volt a pályafutásomnak. De más szempontból is szerencsésnek vallhatom magam, mert már játékosként is olyan nagy edzőkkel dolgozhattam együtt, mint Udo Lattek, vagy Branko Zebec. Amikor elkezdtem edzősködni, Ottmar Hitzfeldnél töltöttem a gyakorlatom, utána jött Matthias Sammmer, aztán Bert van Marwijkkal is érdekes volt a közös munka. Thomas Dollal már Dortmundban is együtt dolgoztunk, tényleg boldog vagyok, hogy ilyen szakemberekkel találkozhattam eddigi karrierem során.

Mi az oka annak, hogy a kor­osztályos szinten sikeres játéko­sainkból felnőttként középszerű futballisták lesznek? A 2009-ben U20-as vébébronzot nyerő csa­patból például senki sem jutott el európai topklubhoz.
Csak találgatni tudok, de munkám során gyakran találkoztam olyan fiatalokkal, akik hamar önelégültté váltak. A Fradinál is azt próbálom a játékosokba sulykolni, hogy ne legyenek elégedettek, tűzzenek ki újabb célokat maguk elé. Lehet, hogy az önök U20-as játékosai a vébébronz után tényleg elhitték, hogy már jó futballisták, pedig mindig tovább kell fejlődni. A Bo­russia Dortmundnál testközelből láttam, milyen keményen dolgo­zott például Marcel Schmelzer vagy Nevell Szubotics az edzések előtt és után, rengeteg pluszmun­kát fektettek abba, hogy eljussa­nak odáig, ahol most tartanak. Sok fiatalon azt látom, az edzés végével elvégzettnek tekinti a munkát, pe­dig mindenkinek rengeteget kell dolgoznia a gyenge pontjain.

Ez az extramotiváció Német­országban belülről fakad, vagy a pozitív közeg inspirálja a játékosokat?
Minden profi futballista saját ma­gáért felelős, ezért meg kell érte­niük, hogy az óriási konkurencia mellett csak akkor tudnak érvé­nyesülni, ha pluszmunkát fektet­nek saját fejlődésükbe. Persze lé­tezik a jelenség, hogy a keményen dolgozó játékosok egymást húz­zák felfelé, mert egyik sem akar le­maradni, de a fiatalokkal meg kell értetni, hogy későbbi boldogulá­suk érdekében nem vesztegethet­nek el három-négy évet közepes edzésmunkával. Legkésőbb 14-15 évesen el kell jutniuk odáig, hogy mindent a profi karriernek rendel­jenek alá.

A játékosbázis szélesítéséről:
Célom, hogy olyan megfigyelőhálózat alakuljon ki, amivel rálelünk a 8-10 éves tehetségekre Budapesten és környékén. Ezt a területet az elmúlt években elhanyagolták, most szeretném ezt kiépíteni, majd kiterjeszteni az egész országra és esetleg a határon túlra is.

A Ferencvárosnál januárban kezdte a munkát, mikorra várhatnak a szurkolók látványos eredményeket?
Az utánpótlásban nehéz mérni az eredményeket, és a siker sem jön egyik napról a másikra. Az első hónapokban viszont csak kelle­mes csalódások értek, optimista vagyok, hogy a következő időszakban minél több játékost juttatunk el arra szintre, hogy az első csapat­nál is megállják a helyüket.

Látja a lehetőséget a Fradi fia­taljaiban, hogy egyszer európai topklubokba is eljussanak?
Igen, de én elsősorban azon dol­gozom, hogy olyan szintre hozzam őket, amellyel gond nélkül be tud­nak kerülni a Fradi első csapatába. Ha aztán egy 16-17 éves tehetség felbukkan a felnőttegyüttesben, azzal máris Európa kirakatába kerül, és ha sikerül folyamatosan fejlődnie, csak idő kérdése, mikor kerül külföldi klubhoz. De nagyon fontos, hogy ezek a fiatalok ne higgyék el magukról, hogy máris kész futballisták.

Hosszabbítás – Zsoldos Barna / NS