Kikelt a tojásból a fióka.

Megszületett a Ferencvárosi Torna Club új, élő kabalaállata. A kis sas fióka három másik testvérével együtt jelenleg egy felvidéki faluban az anyja védelmében erősödik.

A jó hírről Szabó László solymász, az új Fradi Sas gondozója, betanítója tájékoztatta klubunkat. A solymászt korábban már meglátogatta a FradiMédia, a szakember már akkor is elmondta, hogy a kis sast születése után legalább két hónapig nem lehet zavarni. Csak az anya sas gondozója léphet be a röptetőbe, de ő is csak különös elővigyázatossággal, odafigyeléssel. Ennek oka, hogy kerülni kell minden olyan szituációt, amelyben a sas megijedhet, veszélyben érezheti magát, hiszen ebben az esetben, akár kárt is tehet a fiókákban. Emiatt egyelőre még fotót sem tudunk közölni a Fradi Sasról.

Eddig azonban minden a legnagyobb rendben van a kis Fradi Sassal, amely tehát mostantól megkezdi a felkészülést az életre, amely számára egyet jelent majd a Ferencvárosi Torna Clubbal, a zöld-fehér színekkel, és a Groupama Aréna semmihez sem hasonlítható robosztus lelátóival.

Üdvözlünk a Fradi Családban kis Fradi Sas!

Fradi.hu