Jelenleg Bábolna környékén járnak, a Népligetbe érkeznek, addig is értékelések a főszereplőktől.
Szucsánszki Zita
Most már elhiszem. Nagyon nagy élmény volt az otthoni meccs és ez is. Csapatként iszonyatos, amit a pályára kivittünk. Szeretném kiemelni Tomori Zsuzsit, aki a következő szezonban már pont az ETO-nál fog játszani, de iszonyú, hogy mit letett a pályára. Nagyon köszönöm neki, hogy együtt játszhattam vele. Vérten Orsi miatt is örülök, aki befejezi a pályafutását. Szerintem ez megkoronázta a pályafutásukat.Tomori Zsuzsa
Amikor az első meccs elején átadták a virágot, akkor döbbentem rá, hogy, úristen, elhagyom azt a klubot, amelyért öt éven át mindent megtettem, hogy sikeres legyen. Bevallom, ott kicsit görcsös voltam, de úgy jöttem ide, hogy ami bennem van, azt megpróbálom kiadni, és nagyon örülök, hogy a legértékesebb kupát sikerült megnyernünk. A Győr gyengébb volt, Amorim és Görbicz kiesése már azért nagyobb probléma neki, de nagyot kellett küzdenünk, hogy ezt behúzzuk, hiszen a Bajnokok Ligájában nagyon kevés csapat tudta a győrieket megverni, mi háromszor el tudtuk őket kapni. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy végre most Győrben sikerült ellenük nyerni, ez számomra nagyon szép búcsú.Szamoránsky Piroska
Nagyon készültünk a győri visszavágóra, és nagyon jól is kezdtük az összecsapást. Végig vezettünk, és azt hiszem, ez mindennél többet mond. Az elmúlt évek után szurkolóinkkal együtt úgy érzem, rászolgáltunk erre a sikerre.Elek Gábor
Nagyon nehéz ezekben a pillanatokban bármit mondani. Köszönöm a csapatnak és azoknak, akik lehetővé tették, hogy ezt a bajnoki címet elérjük, és átéljük ezt a mással össze nem hasonlítható boldogságot.









