A 2014/2015-ös női kézilabda szezon első helyezettje a Fradi!!!

Győri ETO 25–27 (11-15) Ferencváros
Gólok: Pena 10, Tomori 6, Szamoránsky 5, Kovacsicz 3, Szucsánszki 2, Szarka 1

Kettős győzelemmel magyar bajnok az FTC!

Nem telt meg az Audi Aréna a bajnoki döntő második mérkőzésére, nem a fradistákon múlt, akik szép számban és nagy hanggal jelentek meg. Érezni lehetett a tét nyomását a csapatokon, kicsit izgatottak voltak a meccs elején, amiből végül mi jöttünk ki jobban. Okos, taktikus játékkal szépen lassan, de elléptünk a hazaiaktól, ennek több összetevője is volt: nagyon jól játszottuk meg beállósban Szamoránsky Piroskát, aki talán hiba nélkül értékesítette a helyzeteket, Tomori Zsuzsa megtalálta magát támadásban is – emberhátrányban óriási gólt akasztott Lunde kapujába -, Nerea Pena hatalmas gólokat lőtt, míg hátul Tomasevics fogott, mint a festék. Így a kettős és sima emberhátrányok sem törtek meg minket, félidőben négy góllal vezettünk, az ETO két hetest is hibázott, a második időn túli volt, Kacsa védte azt.

A második félidőben kicsit álmosabban kezdtünk az első mérkőzéshez hasonlóan, és a kiállítások is jöttek, de ennek ellenére nem sikerült igazán felállnia az ETO-nak, újra stabilizáltuk a négy gólos különbséget, amely csak a végére olvadt el, egy gólra, ám az egalizálás már nem sikerült, mindenki nagy formában játszott, Kacsa továbbra is világklasszis formában védett, Szucsánszki akkor dobott gólt vagy állította meg a labdát, amikor nagyon kellett, Nerea Pena játékára meg szavak nincsenek. Az utolsó szalmaszál a kapus nélküli játék volt az ETO-nak, de ez sem hatott, az utolsó időkérésnél elhangzott az év taktikai utasítása: „a fault aranyat ér, kapuralövés nincs, passzívnál meg kidobod a labdát a lelátóra a p*csába„. Persze csapatkapitányunk nem tartotta be, inkább összehozott egy két percet, majd Kovacsicz Mónika bebiztosította a győzelmet egy ejtéssel, amellyel végérvényesen eldőlt, hogy 2007 után ismét magyar bajnok lett a Ferencvárosi Torna Club női kézilabda csapata!

bajnokcsapat