Az U-21-es bajnokcsapat edzője a Reggeli Start vendége volt.

– Nem gondoltam volna, hogy sikerül aranyérmet szerezni. Az alapszakasz hetedik helye után a rájátszásban bajnoki címet nyerni egy téli fordulattal sikerült. A változások több tényezőből álltak: először is még az ősszel kitettem egy meghatározó játékost a keretből a rend, fegyelem, alázat jegyében. Amikor az illető rájött, hogy nélküle is működik a csapat, beállt a sorba. Én személyi ügyekben teljesen szabad kezet kapok, ez is szükséges a fegyelmezéshez. Aztán két játékosom profi szerződést kapott, ami motiválta a többieket is. Januárban jött egy jó felkészülés, felnőttek elleni edzőmérkőzésekkel, ez szintén lényeges volt – sorolta Lipcsei a sikerek okait.

A Fradi-edző hozzátette: – Nem kevésbé volt döntő az úgynevezett katapult-rendszer bevezetése, ami méri a játékosok teljesítményét, futómennyiségét, sprintjeit – vagyis nincs duma többé, szembesülnek a számokkal. Az edzőket be lehet csapni, a gépet nem. Van olyan játékosom, aki ennek eredményeként az őszi 4,5 kilométeres meccsteljesítményét feltornázta 9,5-10 kilométerre. Ez az egész csak az akaratról szól, semmi másról. Ehhez jön még az első csapat szárnyalása, látják a nagyokat edzésen, a példákat, ahogyan Gera vagy Hajnal utasítás nélkül ott van a konditeremben egy órával edzés előtt. Mi edzők pedig folyamatosan figyeljük Thomas Doll edzéseit, s azt a játékrendszert alkalmazom, amit ő.

– Bizonytalanság van most, mi lesz az U21-es korosztállyal, jelen pillanatban úgy tűnik, ebben a formában nem folytatják, de nem szabad szélnek ereszteni a társaságot. Ha én dönthetnék a szövetség helyében, elindítanám őket NB III-ban, mert szükségük van már a felnőtt futballra, de csapatként az NB II még sok lenne nekik – mondta a tréner a versenyrendszer változásával kapcsolatban.

DigiSport, kivonat: Csakfoci