Megvan a magyar válogatott ellenfelének új edzője.

csütörtök délután a görög szövetség hivatalosan bejelentette Markarian szerződtetését.

Egybehangzó görögországi sajtóértesülések szerint az uruguayi Sergio Markarian lesz a magyarokkal azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportban szereplő görög válogatott új szövetségi kapitánya. A poszt várományosai között korábban Détári Lajost és Giovanni Trappatonit is emlegették.

A dél-amerikai szakember a novemberben távozott Claudio Ranierit követheti a kispadon. Az olasz trénert a feröeriektől hazai pályán elszenvedett kínos, 1-0-s vereség után mentették fel.

A hetvenéves Markarian folyékonyan beszél görögül, több évet edzősködött már az országban. Legutóbb a perui válogatottat irányította. A kinevezésével kapcsolatos hivatalos szövetségi bejelentés ugyanakkor még várat magára.

A F-csoportban jelenleg harmadik magyar válogatott éppen a sereghajtó görögökkel játssza következő selejtezőjét, amelyre március 29-én kerül sor Budapesten.

forrás: rangado.hu