A magyar szövetségi kapitány a kiesés ellen menekülő Bundesliga csapat edzője lett ideiglenesen.
„Csak két napunk van, nincs szükség sok beszédre. A csapat minőségével és képességeivel minden rendben van, de nagy harci szellemmel kell kiállnunk a következő mérkőzésre. Az én kívánságom volt, hogy egy Rainer Widmayerhez hasonló, a legmagasabb szinten képzett edző legyen mellettem, hiszen én még mindig tanulok. Természetesen vannak már terveim, de ezeken a jövő héten tudok dolgozni, most minden erőnkkel a Mainz elleni bajnokira koncentrálunk. Remélem, a szurkolók mellém állnak, de ők úgyis ismerik, hogyan dolgozom” – köszönt be Dárdai Pál, majd nem sokkal később el is köszönt, lévén 15 órától már a csapatnak tartott edzést.
„A Magyar Labdarúgó-szövetség múlt év végén tárgyalásokat kezdett a Hertha BSC-vel Dárdai Pál szövetségi kapitányi kinevezéséről, és a német fél már akkor jelezte: előfordulhat, hogy az Európa-bajnoki selejtező sorozat vége előtt vezetőedzői szerepet szán a magyar szakembernek a Hertha felnőttcsapatánál. A felek ennek tudatában állapodtak meg Dárdai Pál magyarországi szerepvállalásáról, és rögzítették: az esetleges berlini kinevezés nem befolyásolja a szakember itthoni munkáját” – áll az MLSZ közleményében.





