Új balhátvédünk nyilatkozott.
Galériák a mai napról: első és második edzés.
– Pár napja már a csapatunkkal készülsz. Hogy érzed magad nálunk?
– Őszintén mondhatom: nagyon boldognak és szerencsésnek érzem magam, hogy a Ferencvároshoz kerültem. Nagyon kedvesen fogadtak az edzők, a csapattársak, és a klub körül dolgozók is.
– Kivel beszélgetsz a legtöbbet?
– Talán Mateos, Lamah és Somalia az, akivel a legtöbbet társalgok, de sokat beszélgetek Nagy Dominikkel is. Próbálok mindenkivel kommunikálni, szeretném minél jobban megismerni a csapattársaimat.
– Van már olyan magyar szó, amit megtanultál?
– A szia, és a bagoly szó az, amit tudok. Ez utóbbi furcsa lehet, de a napokban láttam egy képet egy bagolyról, és kíváncsi voltam, hogy hogyan hívhatják ezt a madarat magyarul. Spanyolul jól beszélek, a németemmel sincs gondom. Az angolomnak viszont fejlődnie kell, mint ahogyan a magyaromnak is. Ha berendezkedtem Budapesten, akkor egészen biztosan beiratkozom egy magyartanárhoz, mert szeretném minél jobban megtanulni a nyelvet.
– Hogyan érezted magad a Bohemians, valamint a Hobro elleni felkészülési találkozókon?
– A prágai csapat ellen a második, a dán csapat ellen az első félidőben léptem pályára. Rendben volt minden, jól volt a pályán lenni. De nem csak a meccsek tetszettek, az edzéseink is nagyon jók. Thomas Dollék alaposan megdolgoztatnak, keményebbek, mint legutóbb a németországi tréningek voltak.
– Milyen edző Thomas Doll?
– Pár napja dolgozunk együtt, még meg kell ismernünk egymást, de eddig nagyon elégedett vagyok. Nem csak a vezetőedző, hanem a szakmai stáb többi tagja is nagyon jó munkát végez. A legfontosabb, hogy a trénerek tisztában vannak azzal, hogy milyen edzésekre van szükségük a játékosoknak a fejlődéshez.
– Mesélj nekünk arról, hogy hogyan kezdtél el focizni?
– Már gyerekként is tisztában voltam azzal, hogy egy napon profi labdarúgó leszek. Nagyon eltökélt voltam, sokat edzettem, figyeltem a televízióban a meccseket. Az egész családom futballőrült, szóval a labdarúgás benne van a véremben, gyerekkorom óta tudatosan készülök erre.
– Nagy családod van?
– Igen! Öt fiú, és egy lánytestvérem van. Én vagyok a legidősebb, és a legfiatalabb testvérem most másfél éves. Mindannyian Ecuadorban élnek.
– Hogyan kerültél Európába?
– Először Németországban, a Borussia Dortmundnál jártam próbajátékon. Minden rendben volt, megfeleltem, de a klubom nem tudott megegyezni az áramban a Dortmunddal, ezért Ecuadorban maradtam. Később Angliában, a Tottenhamnél jártam ugyancsak próbajátékon. Ott is megfeleltem, de a klubom akkor is irreálisan nagy pénzt kért értem, ezért az az átigazolás sem jött össze.
– Mi történt ezt követően?
– Amikor másodszorra sem sikerült Európába igazolnom, akkor egy picit összetörtem. Nagyon szomorú voltam. Letettem arról, hogy itt fogok futballozni, de aztán összeszedtem magamat, továbbra is nagyon keményen edzettem, és igyekeztem pozitívan tekinteni a világra. Talán ennek is köszönhető, hogy a Fortuna Düsseldorf ajánlatot tett nekem, és ekkor már semmilyen akadály nem gördült az átigazolás elé.
– Nehéz, hogy ilyen távol kerültél a családodtól?
– Az első év borzalmasan nehéz volt, iszonyatosan hiányzott a családom. Minden új volt a számomra. Új környezet, új ország, új kultúra, új ételek, új időjárás. Európában találkoztam először a hideggel. Először nagyon tetszett, hogy esik a hó, az első héten kifejezetten élveztem, de hamar ráuntam, kicsit szomorú is voltam. De hamar összeszedtem magam, mert azért jöttem Európába, hogy futballozzak. Minden nehézséget, ami ezzel jár, el kell fogadnom. Nem azért vagyok itt, hogy nyafogjak, hanem azért, hogy a csapatomat győzelemhez segítsem. Most már egyébként megszoktam Európát, nincs semmi gondom, jól érzem magam itt.
– Hányszor látod a családodat egy évben?
– Normális esetben kétszer repülök haza egy évben. De akkor sincs semmi gond, ha a futball miatt ez nem valósulhat meg. Ahogy említettem: profi labdarúgó vagyok, ezért most ez élvez elsőbbséget.
– Mi az érzésed: milyen lesz a Ferencvárosban futballozni?
– Azt látom, hogy remek játékostársaim vannak, és minden adott arra, hogy csak a labdarúgásra figyeljünk. Számomra nagyon fontos, hogy jó hangulatban futballozhassak. A Fradinál azt látom, hogy az egész klub olyan, mint egy nagy család. A játékosok, a klub körül dolgozók, az edzők, tehát mindenki azért dolgozik, hogy a Ferencvárosnak jó legyen. Hogy milyen élet vár rám Budapesten, még nem tudom, mert soha nem éltem Magyarországon. Nyugodt vagyok, pozitív és bizakodó a jövőt illetően.
