Benny szerint Dibusz volt az ősz embere.

„Nagyon érdekes év volt. Voltam fent és lent is. Eleinte természetesen nem volt egyszerű nekem, mivel új voltam egy új városban, egy új klubban. Kis időre volt szükségem, hogy formába lendüljek. Az őszi idény végére jobban játszottam, és most már száz százalékban ide tartozom, jól érzem itt magam.”

„Münchenben, az utolsó fél évemben nem játszottam túl sok mérkőzést, aztán ahogy megérkeztem ide, már indult is a szezon az Európa-ligával. Rövid volt a felkészülés, és meg kellett találnom a ritmust, hozzászokni az új szituációhoz. Én most játszom először külföldi csapatban, amely kezdetben szintén nehézséget jelentett, de ahogy jöttek a meccsek, az első gólok, úgy egyre jobban belejöttem”

„Sérülésem visszavetett kicsit, amikor majdnem négy hetet ki kellett hagynom, de utána ismét ott lehettem a pályán, és gólokat lőhettem. Az őszi idény utolsó szakasza volt a legjobb számomra, amikor gólokat szereztem, de a csapat is jól zárt, az utolsó hat-nyolc mérkőzésen veretlenek maradtunk. A tabellán is felzárkóztunk, de még nem ott állunk, ahol valójában szeretnénk, ezért a pihenő után teljes erővel belevetjük magunkat a tavaszi idénybe”

„Böde Danival jó volt együtt játszani, nagyon jó, hogy a meccseken gólhelyzeteket tudtunk kialakítani a másik számára. Minden csatár egoista kicsit, amire szükség is van, de arra is, hogy felmérjük, mikor át kell adni a labdát a társnak. Szerintem nagyon jól megértjük egymást, jó párost alkotunk elöl”

„Azt hiszem, vitán felül áll, hogy Dibusz Dénes remek őszt zárt. Sok pontot hozott nekünk, nagyon sokat jelentett nekünk egy ilyen jó kapus a kiélezett meccseken. Többször őrizte meg a vezetésünket, vagy mentett pontot. Azt hiszem egyértelműen ő volt a legjobb játékosunk ősszel”

„A többi csapatot nehezen tudom összehasonlítani, de ahogyan itt dolgozunk, edzünk, az nem sokban különbözik a németországitól. Pozitív meglepetésként ért, ami itt, a Ferencvárosnál zajlik. Színvonalas edzőfelszerelések állnak rendelkezésünkre a profi edzésekhez. Egyáltalán nem érzem a különbséget Németországhoz képest”

Kivonat: NSO