Hajnal Tamás nyilatkozott a szerződéskötés után.
– Valahol mindig ott volt a fejemben, hogy mikor elmentem annak idején 16 évesen, nagyon intenzív 4 év után, amely alatt végigjártam a serdülő C-től a felnőttcsapatig a szamárlétrát, akkor bennem maradt, hogy jó lenne még egyszer a Fradiban játszani, és most nagyon örülök, hogy ennek a lehetősége megadatik, és szeretném minél jobban élvezni ezt az időszakot és szeretnék minél sikeresebbnek lenni. Volt időm alaposan átgondolni, a feleségemmel ez egy nagyon fontos döntés volt számunkra, és végül úgy döntöttem, hogy szeretném kipróbálni magam most Magyarországon, és ezt csak a Fradiban tudtam elképzelni, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok erre az időszakra, és tele vagyok motivációval és elszántsággal, hogy a lehető legjobban tudjam segíteni a csapatot, és a képességeim legjavát megmutatni – vázolta terveit, majd szót ejtett a körülményekről is.
– Ami az infrastruktúrát illeti, azt gondolom, hogy az európai színvonallal felveszi a versenyt, Németországban is hasonló körülményekkel találkoztam. A csapat is azt gondolom, hogy egy nagyon jó társaság, és egy jó felkészülés után bízom benne, hogy egy még jobb tavaszt tudunk majd játszani és minél több mérkőzést tudunk majd megnyerni. Profi körülmények várnak itthon, ez is jó érzéssel tölt el, hogy ebben a létesítményben, ahol gyerekként felnőttem, és innen indítottam el a pályafutásomat, most újra visszatértek.
Hajnal a válogatottal kapcsolatban elmondta, szerinte van néhány példa, amely azt mutatja, hogy van esélye újra bekerülni a nemzeti csapatba, de elsősorban a Fradira szeretne koncentrálni.
– Nagyon sok példa mutatja, hogy akik hazajöttek játékosok, jó teljesítményt nyújtanak, így az út mindenki számára nyitott a válogatottba -hacsak Juhász Rolandot, vagy Gera Zoltánt említem-, ez a példa pedig előttem is ott lebeg. Elsősorban azonban a Fradiban szeretnék most jól játszani, nagyon jó teljesítményt nyújtani, és utána a válogatott az magától adódik, szeretnék még természetesen a válogatottban is pályára lépni – mondta el a terveiről, majd a Fradi tavaszi céljairól is beszélt.
– A csapat szempontjából az lehet a cél, hogy minden mérkőzést meg szeretnénk nyerni, azzal a céllal fogunk pályára lépni, legyen az itthon vagy idegenben, hogy meg szeretnénk nyerni a mérkőzést, úgyhogy bízom benne, hogy minél több alkalommal sikerülni is fog, és hogy ez idény végén a tabellán mit fog jelenteni, azt majd meglátjuk, nem szeretnék túlságosan előre gondolkozni. A Videoton előnye nagyon nagynak látszik, de a fociban semmi sem lehetetlen, úgyhogy, azt a küzdelmet sem adjuk fel –
forrás: fradi.hu
szöveg: csakfoci.hu