Büntetők után kaptunk ki.
Debreceni HK 2-1 bü. Ferencváros
Harmadok: 0-0, 0-1, 1-0, 0-0, 1-0
Gólok: Dubek (Kiss, Novák)
Nagy küzdelmet hozott a mai MOL Liga mérkőzésünk, amely leginkább a kapusokról szólt, mindketten nagy napot fogtak ki. A rendes játékidőben egyszer-egyszer jártak túl az eszükön, előbb mi szereztünk vezetést Dubek révén, amikor a második harmad elején benyomtuk a házigazdákat, majd a Debrecen egyenlített a hajrában emberelőnyből. A hosszabbításban nem esett gól, a büntetőknél csak Ladányi talált be, így a pluszpont ott maradt a hajdúságban. Ha valamire panaszunk lehet, az az emberelőnyös játék, nem sikerült igazán veszélyeztetni a speciális helyzetekben.
Szakács Ferenc
Felkészültünk a Debrecenből, motiváltan léptünk jégre, miénk is volt az első két harmad, eldönthettük volna a meccset. A harmadikban könnyen szórták ki a bírók a játékosaimat, ezzel feljött a Debrecen, és egyenlített. Bosszúsak vagyunk, mert könnyen szerezhettünk volna három pontot, de csak egy lett belőle. Egy Ladányival volt jobb a hazai csapat.




