Csábi József szerint különleges volt a mérkőzés atmoszférája.

Thomas Doll
Az ilyen kiélezett mérkőzéseknek megvannak a maguk törvényszerűségei. A kupasorozatok ismérve, hogy nem mindig a jobb csapat jut tovább, így volt ez most is. Tisztában vagyunk vele, hogy ma nem nyújtottunk jó teljesítményt, csak a továbbjutásnak örülhetünk. Az előző hetek alapján jobb játékban bíztam, ma azonban nem lehettem elégedett. De le kell törölnünk az izzadtságcseppeket, és legfőképpen köszönetet mondani Dibusz Dénesnek, hogy parádés védésekkel segített tovább minket, aztán visszatérni a helyes irányba. Nekem is az volt az első dolgom, hogy gratuláltam neki a lefújás után. Jogosan tagja a magyar válogatott keretének, nagyon örülünk a fejlődésének. A kollégámnak minden jót kívánok ahhoz az úthoz, amit most megkezdett a Honvéd élén. A jövő héten újra jövünk. Nem mentség, de túl sokan estek ki a csapatból, és hiába határoztunk el sok mindent a meccs előtt, a szavakat nem követték a tettek a pályán. Hangsúlyozom, nem a kifogásokat keresem, de talán magyarázat lehet a gyenge teljesítményre, hogy előzőleg játszottunk odahaza, majd Debrecenben gyönyörű, új arénákban, most pedig ide kellett jönnünk, egy régi stadionba, kis öltözőbe. Talán ez is magyarázza, hogy néhány játékosom nem tudott kellően motivált lenni. Egy biztos: a következő összecsapásainkon nem teljesíthetünk ilyen rosszul.

Csábi József
Természetesen a sportszerűség úgy kívánja, hogy gratuláljak a továbbjutáshoz a kollégámnak, aki a számból vette ki a szót, amikor a kapusát említette. Én is elsősorban a kapusának gratulálok, hiszen Dibusz Dénes segítette hozzá a Ferencvárost a sikerhez. Pedig nagyon bíztam abban, hogy sikerül nekünk a bravúr ezen a különleges atmoszférájú meccsen. Sajnálatos, hogy nem így lett, annak ellenére sem, hogy mi érdemeltük volna meg a negyeddöntőbe jutást. Ezt mondtam az öltözőben is a fiúknak, akik természetesen most nagyon el vannak keseredve. Csalódott vagyok, mert érdemtelenül estünk ki, miután nagyon sokat tettünk a győzelemért. Gólt szereznünk azonban nem sikerült, de emelt fővel veszítettünk, számomra ezt jelezte a szurkolóink tapsa is a mérkőzés végeztével. Nagyon nehéz sorozatot kezdtünk el ezzel a mérkőzéssel, vasárnap a Videoton otthonába látogatunk, aztán újra a Fradit fogadjuk, immár a bajnoki pontokért. A hiányzóink és a mostani csalódás ellenére nincs mese, föl kell állnunk, és továbbmenni ezen az úton.

NBI.hu