Pali ismét mosolygott.

25315

Ma délután új játékost igazolt labdarúgó-csapatunk: a 29 esztendős kapus, Tarczy Pál a mieinknél folytatja pályafutását. Tarczy már másfél hete NB I-es együttesünk edzéseit látogatja, és a jövőben a keret teljes értékű tagjaként teheti mindezt.

Tarczy Pál Szombathelyen nevelkedett, majd Celldömölk, Ózd, Hévíz, Pápa, az Integrál-DAC és a BKV Előre érintésével a Szolnoki MÁV színeiben mutatkozott be az NB I-ben, 2010-ben. Fél év elteltével Szigetszentmiklósra távozott, majd a Gyirmót és a Veszprém kapuját védte. 2013-ban került testvércsapatunkhoz, a Soroksárhoz, ahol az elmúlt szezonban huszonnyolc
mérkőzésen állt a gólvonalon az NB III-ban. A Soroksárral feljutást ünnepelhetett.

Tarczy Pál: – Természetesen nagyon örülök, hogy a Fradiban folytathatom a karrieremet. Több NB I-es és NB II-es klubnál is szerepeltem, és eddigi pályafutásom során mindig első számú kapus lehettem. Persze tudom, hogy rettentő nehéz lesz elérnem ezt itt. Annyit viszont ígérhetek, hogy mindent megteszek azért, hogy segítsem az együttest. Rajtam semmi sem fog múlni.

Névjegy
Név: Tarczy Pál
Poszt: kapus
Születési idő: 1985. október 10.
Korábbi csapatai: Hévíz, Pápa, Integrál-DAC, BKV Előre, Szolnok, Szigetszentmiklós, Gyirmót, Veszprém, Soroksár

forrás: fradi.hu