Szombathy Pállal beszélgettek a pénteki mérkőzésről.

A Ferencváros és az Újpest futballrangadója még mindig tízezreket mozgat meg, nem volt ez másként pénteken este sem. A két korábbi klasszis, Wukovics László, valamint Szanyó Károly a Reggeli Startban beszéltek a derbiről és annak hátteréről.

– Pici hiányérzetem van a játékkal kapcsolatban – kezdte Szanyó Károly. – Az első félidő élvezhető volt bizonyos periódusaiban, a második játékrész megült, az nem derbi hangulatot idéző volt. Ráadásul a Ferencváros 89. percben rúgott góllal nyert, így még fájóbb volt. Nem értettem az Újpestet, vezettek a negyedik percben, utána még volt helyzetük, majd visszaálltak védekezni, ami nagy hiba volt.

Wukovics László sem volt elégedett a derbivel, viszont a szurkolókat dicsérte.

– A két csapat hagyományaihoz nem volt méltó a színvonal. A közönség viszont olyan hangulatot tud teremteni, hogy bármilyen is a mérkőzés, sokkal jobbnak tűnik. Igazából hiányolom az igazi futballistákat. Mindkét csapatban két három játékos van, aki jó. A korábbi klasszis a Ferencvárosnál Leonardót, Besicet és Bödét emelte ki, míg az Újpestnél Suljicsot, Vasziljevicset és Simon Krisztiánt emelte ki, vagy ahogy mondta, őket vinné a Fradihoz.

DigiSport, kivonat: NBI.hu