A német szakvezető szerint a talaj rányomta a bélyegét a meccsre, de javulni kell.
Nagy tiszteletet érdemel mindkét csapat, hogy ezen a nehéz talajon így tudott játszani. Nem voltak olyan szép, trükkös támadásvezetések, amelyek egy ennél kedvezőbb talajon megvalósulhattak volna, mindkét csapatnak az volt a célja, hogy ne kerüljön hátrányba. A Haladásnak az első félidőben több helyzete volt, mint nekünk. Volt olyan szituáció is, amikor játékosai ziccerben léphettek ki, de Dibusz Dénes hatalmasat védett. A második félidőben már támadóbb szellemben futballoztunk, de az biztos, hogy leszünk még ennél jobbak is. Azt szerettem volna látni, hogy a védekezésünkben minél kevesebb hibát követünk el. Ezen nagyon sokat dolgoztunk a télen, mivel kontratámadásból korábban rengeteg gólt kaptunk. A passzjátékra nagyon nagy hangsúlyt fektetünk a jövőben is. Reméljük, Leonardo és Holman Dávid visszatérésével bővülni fognak a lehetőségeink a támadásvezetést illetően.
(fradi.hu)









