Fontos lépés előtt a FIFA szabályelőkészítő bizottsága, te mit gondolsz erről?

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a labdarúgás szabályelőkészítő és -alkotó testületeként működő IFAB március elsejei ülésének ügyrendjét. A megvizsgálandó javaslatok között szerepel a videobíró alkalmazása – ha tényleg elhatározza a szövetség a bevezetését, egyik nagy tabuját döntheti meg.

A gólvonal-technológia bevezetésével már jelezte a FIFA, nyitott a technikai segítségre – az UEFA elnöke, Michel Platini ugyanakkor mereven ellenzi a gólvonal-technológia bevezetését –, most pedig felkerült az ügyrendre a videobíró kérdése is.

„A megvitatásra – de még nem bevezetésre – javasolt ötletek között van a büntetőpad bevezetése amatőr futballban, a kiállítások utáni tripla büntetés [piros lap, tizenegyes és automatikus eltiltás – a szerk.] megváltoztatása és a játékvezetők video-visszajátszásokkal segítése” – írja a FIFA. A szabályváltoztatási javaslatok között felszerelési kérdések, a játékvezetői labdaejtés szabályai, illetve a kezezéssel kapcsolatos szabályértelmezés is szerepel. A megtárgyalt témákban az IFAB döntését a technikai és a futballbizottság segíti.

forrás: nso.hu