A Fradi másodedzője mesélt tapasztalatairól és Doll is értékelte a szerdai edzőmeccset.

A Ferencváros e heti, Dunaújváros elleni felkészülési mérkőzését (3-3) követően a Sport TV szólaltatta meg az FTC szakmai stábjának két oszlopos tagját. Máté Csabát annak kapcsán, hogy a másodedző immáron Ricardo Moniz és Thomas Doll edzésmunkájának hasonlóságait, illetve különbségeit is fel tudta mérni.

– Elég hamar megtaláltuk a közös hangot. A futballról alkotott szemlélete, filozófiája hasonló Ricardóéhoz. Próbálta ő is felhívni a játékosok figyelmét arra, hogy mekkora felelősség és megtiszteltetés a Ferencváros mezében játszani. Szeretnénk támadófutballt játszani nála is, viszont nagyon fontos, hogy a védekezésünk javuljon, ezt a mai mérkőzésen nem sikerült megvalósítani, de a bajnoki meccseken szeretnénk kevesebb gólt kapni, mint eddig. Több taktikai edzést tartunk, Ricardo több hangsúlyt fektetett az egy az egy elleni játékra, most több a hangsúly a passzjátékon, összességében azért nagyon sok elem visszaköszön abból, amit korábban is láttam –
mondta Máté Csaba a Zuhanyhíradó c. magazinműsor riportjában.

„Főnöke”, a Fradi új vezetőedzője, Thomas Doll kritikus hangot is megütött a mérkőzést értékelve, és rávilágított arra, mely területeken kell feltétlenül előrelépnie csapatának – a tabella mellett.

– Az első félidőben nem volt átütőerő a támadásainkban, sokszor elveszítettük a labdát, ami nagyon nem szeretek, több odafigyelés szükséges, erre Belekben nagyon felkészítjük majd a labdarúgóinkat. Nyilván mindenki kellően motivált az érkezésem miatt, de látszottak a hibák is. A védekezésünkben is akadtak problémák, nem voltunk kellőképp összeszedettek, és ezt már az őszi találkozók visszanézésénél is észrevettem. Tavasszal sokkal kevesebb sikeres kontrát szabad engedni az ellenfeleinknek, és mindenképp változást várok a játékosok mentalitásában is
– nyilatkozta a német szakvezető.

Természetesen a lehetséges téli erősítések is szóba kerültek.

– A középső védő és a jobb oldali védő pozíciójában mindenképpen erősítésre szorulunk. Ha találunk olyan játékost, a támadósorba is jól jönne egy alternatíva Böde Dániel mellé, igaz, a második csapatunkból Péter Antal kifejezetten jól mozgott és három helyzetéből két gólt szerzett, rá is oda fogunk figyelni a jövőben –
tette hozzá Doll

forrás: csakfoci.hu