Az Érsekújvár érkezik Pesterzsébetre.
Pesterzsébet, 19.00: Ferencváros – Érsekújvár
A szezonban mindkét hazai találkozón megszorítottuk a zöld-feketéket, előbb játékvezetői segédlettel, majd a szétlövés lutrijával tudtak legyőzni minket. Itt is, ott is nagy szükség van a pontokra, valamint több sérült is akad, minden bizonnyal egy izgalmas, nagy küzdelmet hozó mérkőzést láthatnak a kilátogató szurkolók ma este.
Dobos Tamás
Nagyon izgalmas meccs vár ránk. Nem lesz könnyű menet, az Érsekújvár a mezőny legtechnikásabb csapata, csak akkor lehet keresnivalónk, ha helyén lesz az eszünk és a szívünk is a 60 perc alatt. Az Érsekújvár ellen a legjobban a második és harmadik idegenbeli meccsünkön játszottunk. Ott senki nem akarta cifrázni a játékot, ha nem volt lehetőség társat megjátszani, kapura lőttünk vagy kidobtuk a korongot a sarokba és mentünk cserélni. Végtelenül egyszerűen, hatékonyan jégkorongoztunk akkor, és majdnem meg is fogtuk őket. Abból a két meccsből rengeteget lehetett tanulni. Most is ugyanerre az egyszerű, célszerű hokira lesz szükségünk, ha nyerni szeretnénk. Márpedig ha be akarunk jutni a rájátszásba, akkor kötelező a győzelem. Minden bizonnyal Budai kap lehetőséget a kapuban, és 5 légiósunk lesz a mezőnyben. Győri Tamás gyógyulófélben van, elképzelhető, hogy tud játszani, Borbás viszont egészen biztosan nem lép jégre ebben az idényben, és minden bizonnyal ugyanez a helyzet Berta Ákossal is, hiszen már három hete nem tud edzeni.Robert Spisak
A helyzetből adódóan nyernünk kell, ez meghatározza szándékainkat és eltökéltségünket is. Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, sajnálatra méltó, hogy pár kulcsfontosságú játékosom sérülés miatt továbbra sem léphet pályára. E játékosok hiányában több fiatal játékos is lehetőséget kap, remélem, fognak vele élni. Négy komplett sorral kezdjük a játékot, úgy mint utoljára a Dab.Docler ellen. Arra fogunk törekedni ezen a meccsen is, hogy mindent alárendeljünk a győzelemnek.





