Győrben őriztük meg a hibátlan mérleget, nyolcból nyolc bajnokit nyertünk.

Győri ETO II 1-5 (1-1) Ferencváros
Gólok: Nagy 2, Grempsperger, Pál, Somorai

Ahogy a beharangozóban is írtuk, a két csapat eddigi teljesítménye és a játékosállományok különbsége miatt elvileg!, sima győzelmet kellett volna aratnunk a Rába-parton. Ugyan már a 3,-ik percben előnyhöz jutottunk Pál Máté gólját követően, de 2 perc múlva egyenlített az ETO. Sőt, a félidőben is 1-1-et mutatott az eredményjelző! A mester azonban a szünetben rendezte a sorokat és ha nem is könnyen, de végül magabiztosnak tűnő győzelmet arattunk. Korántsem volt az a négy gólos győzelem ellenére sem. Az biztos, hogy ez a meccs tanulságul kell hogy szolgáljon a jövőre nézve! Persze a győzelmet sosem kell megmagyarázni, de nem árt önkritikusnak lenni. Hogy pozitívumokról is beszámoljunk a győzelmen kívül, mindenképpen említést érdemel Goba találata. A vége előtt néhány perccel, amikor levitték a kapust a hazaiak és 5 a 4-ben támadtak, egy védést követően Grempsperger Gabi gondolkodás nélkül, nagyon ügyesen, a saját hatosán belülről lőtt gólt. Bravo Goba!

Tóth Károly

Nem voltunk erre a harcmodorra felkészülve. Le akartuk támadni a hazaiakat, de képtelenek voltunk erre, mert a labdákat előre dobálták és rugdosták, nem akartak játszani, nem akarták szervezetten kihozni a labdát. Odaadták a játékszert nekünk és beálltak sündisznóba. Ilyen bunker védekezéssel pedig még eddig nem találkozott a csapatom. Amikor pedig mondtam, hogy ez ellen a taktika ellen mit kéne játszani, akkor az nem úgy működött, ahogy kellett volna. Nagyon kevés volt az elmozgás nálunk, hiába szerettem volna felgyorsítani a csapat támadójátékát. A második félidőben már egy kicsit jobban ment, sikerült megszereznünk a vezetést, de benne volt a levegőben, hogy egy eladott labda, vagy egy egyéni hiba miatt ismét egyenlít a Győr, de szerencsére nem ez történt. Ugyanakkor a kombinatív támadójátékunkat, ami eddig jellemzett bennünket, nagyon hiányoltam. Ahogy mondtam, kevés volt az elmozgás és nem tudtuk szétzilálni a szervezett védekezésüket, valamint ezúttal átlövésekből sem voltunk igazán hatékonyak. Ettől függetlenül Ughy Márkra nagyon sok labdát lehetett centerben bejátszani, aki, ahogy vártam az előkészítésben jeleskedett ezúttal is.

Nem rossz sorozat amit eddig produkáltunk, de még mindig nagyon az út elején járunk. Ráadásul egy Fradi játékosnak csak előre szabad néznie, sosem elégedhetünk meg magunkkal. Minden idegszálunkkal törekednünk kell a 11., 12., 13., stb. győzelmünkre egészen addig, amíg nem ér véget a szezon, hiszen fantasztikus szurkolóink ezt várják tőlünk. De persze egy igazi Fradistának, mint én is vagyok, annál szebb ajándék, hogy imádott csapata győzelemmel lepi meg, a földön nincs!

FTC Futsal