Kéziseink tartottak sajtótájékoztatót az Elek Gyula Arénában.

Két szponzori bejelentés mellett már a három nap múlva induló magyar bajnokságról és a szeptemberi Bajnokok Ligája kvalifikációs tornáról is szót ejtettek a szereplők.

A rendezvényen részt vett Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke, aki a Nike Magyarországgal kötött szponzorációról számolt be a sajtó képviselőinek. A cég ugyanis a labdarúgó szakosztály mellett már a kézilabda hivatalos támogatója is lesz az elkövetkezendő tíz évben.

Fotó: Fradi.hu

Fotó: Fradi.hu

A Ferencváros felnőtt női kézilabda csapatának névadó támogatója a Rail Cargo Hungaria Zrt. képviseletében jelen volt Vernes András, a vállalat kereskedelmi igazgatója, aki hangsúlyozta: „A Rail Cargo Hungaria Zrt. azt várja a csapattól az induló szezonban, hogy megismétli és meghaladja eddigi kimagasló eredményeit.” A folytatásban az együttműködés eredményeiről is beszélt Vernes András. „A Rail Cargo Hungaria Zrt. büszke arra, hogy névadó szponzorként támogathatja a Ferencváros női kézilabda csapatát, hiszen az kimagasló sportsikereket ért el. A Kupagyőztesek Európa Kupájának 2011-es és 2012-es elnyerését követően az elmúlt szezonban további bravúrokat hajtott végre. Mi végigszurkoltuk a lányok szereplését az elmúlt évadban a Bajnokok Ligája sorozatban, amelyben a legjobb nyolc közé verekedték be magukat, és az eredményt nagyra értékeltük. Öröm volt számunkra, hogy az FTC-Rail Cargo Hungaria elhozta az ezüstérmeket a Magyar Bajnokságban és a Magyar Kupában is.”

Kifejtette, hogy a piacvezető vasúti árufuvarozó társaság számára a csapat szereplése a hazai és nemzetközi kézilabda sportág élmezőnyében az elmúlt 3 év alatt a Rail Cargo Hungaria nevének több százezres médiamegjelenését hozta. A vállalat neve üzleti célcsoportjai számára összefonódott az egyik legnépszerűbb és legsikeresebb magas színvonalú sportteljesítményt nyújtó magyar csapattal.

„Öröm számunkra látni, hogy támogatásunkkal a csapat stabil háttérrel készülhet az induló szezonra és a játékosok kizárólag a sportra koncentrálhatnak. Meggyőződésünk, hogy az FTC-Rail Cargo Hungaria az új játékosok szerződtetésével további perspektívikus fejlődés előtt áll. Abban hiszünk, hogy a folyamatos támogatás gyümölcse a 2013/2014-es szezonban még inkább beérhet és a csapat eddigieknél is sikeresebb szereplése várható” – mondta végezetül a Rail Cargo Hungaria Zrt. kereskedelmi igazgatója.

Jeney Zsolt Ákos, az FTC Kézilabda Szakosztály elnöke a felnőtt csapat és a szakosztály elé kitűzött közös célokról és lehetőségekről beszélt, továbbá köszönetet mondott az FTC-Rail Cargo Hungaria szerepléséhez ez évben is csatlakozott új és régi támogatóknak is.

A már három éve névadó Rail Cargo Hungaria mellett újabb arany fokozatú szponzori bejelentésre is sor került. Az Aegon Magyarország ugyanis 2013 őszétől támogatja az FTC női kézilabda csapat munkáját. A cég képviseletében Szombat Tamás, vezérigazgató-helyettes vett részt a sajtótájékoztatón.

Az Aegon szponzori palettáján viszonylag új elem a sport támogatása, az utóbbi években – elsősorban a nemzetközi cégcsoport tapasztalatait figyelembe véve – nyitottak a sport felé. A holland anyavállalat az Ajax Amsterdam fő támogatója, az Aegon UK pedig több éve a londoni Queen’s Club tenisztorna névadó szponzora. Magyarországon a cég a sport területén elsősorban egy új életpálya-modell kialakításához járult hozzá, amely AEGON-SZIE Tanulj és sportolj! néven hamarosan indul a gödöllői Szent István Egyetemen.

„A biztosítási szakma és a sport között számos közös értéket találunk. Ilyen például a folyamatos szakmai fejlődés fontossága, a kitartás, de az egészséges életmód is, amelyeket ezzel a támogatással is szeretnénk erősíteni.” – mondta Szombat Tamás, az Aegon Magyarország vezérigazgató-helyettese.

A támogatásra szüksége is lesz a csapatnak a következő egy hónapban, hiszen komoly feladatok és erőpróbák előtt áll Elek Gábor együttese. „Valószínűleg edzői pályafutásom legnehezebb fél éve előtt állok, ahogyan a csapat is. Sok sikert hordozhat magában, de a kudarc veszélye is benne van. Ha bejutunk a legrangosabb nemzetközi kupa főtáblájára, aminek sikerülnie kell, egy jóval erősebb csoportba kerülünk a BL-ben, mint a tavalyi évben. Nehezek a feladatok, de a pillanatnyi Ferencváros is van annyira erős, hogy sikeres legyen. A nyolc közé nagyon szeretnénk bejutni. Nagyon komoly a feladat, de lépésről lépésre próbáljuk majd meg megol¬dani ezeket és nem azon gondolkozni, mi lesz három mérkőzés múlva.” – mondta az FTC-Rail Cargo Hungaria vezetőedzője.

A játékosokat Szucsánszki Zita csapatkapitány, valamint Tomori Zsuzsanna, 2012-ben az év magyar női kézilabdázójának választott átlövő képviselte. „Egyértelműen a legfontosabb meccseink a Zágráb és várhatóan az Érd elleniek. Annál nincs is fontosabb. Hiába vernénk meg az első fordulóban a Győrt, ha utána a selejtezőben elbuknánk. Nehéz dolgunk lesz a selejtezőn is, hiszen az Érd is erősödött, de a hazai pálya mellettünk szól. Az ellenfelünk mellett pedig az, hogy nem nyomja a hátukat a tét. Rajtunk azonban komoly nyomás lesz, de azt gondolom, hogy a csapatunk már nehezebb körülmények között is tudott jól játszani ennél nagyobb tét mellett. Nem csak a vezetőség vagy az edző célkitűzése a továbbjutás, hanem saját magunktól is elvárjuk, hogy kiharcoljuk a főtáblára jutást hazai pályán.”- mondta a sajtótájékoztató zárásaként az FTC-Rail Cargo Hungaria csapatkapitánya.

Fradi.hu