Ismét a Fradit hátrányosan érintő rendelkezést fogadott el az MLSZ.

Az új rendelkezés lényege, hogy a tévés pénzek elosztásánál, ahol a képernyőre kerülést alig, a nézettséget egyáltalán nem veszik figyelembe döntő szempont lesz, hogy ki milyen arányban szerepeltet hazai és külföldi játékosokat. Nyilván az MLSZ vezetésében ülő a Honvéd tulajtól teljesen függetlenül az akadémiákon nevelt külföldi játékosok – mint amilyen a Honvéd kupameccsén gólt szerző szerb Holender – után is jár a pénz. Ki tudja „Hemingway” talán a bundás olasz játékosok szerepeltetésének ösztönzésére is kijár majd egy külön passzust.

Érdekes módon persze mindez pont akkor jutott eszébe az MLSZ vezetésének, amikor a Fradiban sok a légiós és kevés saját nevelésű játékost tudunk játszatni, amiben persze vastagon benne van az MLSZ enyves mancsa. Hiszen 2006-os törvénytelen, galád kizárásunkkor esett szét a Fradi utánpótlása, amelyik még csak most kezd talpra állni.

Természetesen lehet arról beszélni, hogy ösztönözni kellene a magyar fiatalok szerepeltetését, csak akkor talán a szövetségnek ott kéne kapirgálnia, hogy ne legyenek a valóságtól elrugaszkodott átigazolási és fizetési igények, amire minden magyar játékost igazolni akaró klubnál panaszkodnak. Ehhez képest ez a lépés megint csak felveri az árakat és látszatmegoldásra ösztönzi a klubokat. De persze majd lehet mutatni a javuló statisztikákat a 4:0-ra álló meccsek utolsó perceiben becserélt fiatalokkal. Ugyanakkor éppen az MLSZ szüntette meg a lehetőséget, hogy a második csapatokban játszó játékosok NBII-es tapasztalatot szerezzenek.

Mindeközben az MLSZ hónapok óta dübörögteti kampányát, miszerint nem lehet különböző nemzetiségű játékosokkal szemben megkülönböztetést tenni, úgy látszik nekik mégis…