Idén sem sikerült, majd jövőre… (tovább…)
Méltatlannak tarják rá, mert egy lilát is vendégül láttak az ünneplésnél. A Fradi elnöke vélhetően nem tud majd aludni a hír hallatán. (tovább…)
Hazugsággal reagáltak a Fradi elnökének felvetésére. (tovább…)
Kedvenc lila majmunk nyilatkozott. (tovább…)
A fehérvári vezető szerint csak pontszámban vannak távolabb, mint ahogy szerették volna. (tovább…)
A fehérváriak sportigazgatója szerint jó úton járnak. (tovább…)
Az újpesti elit díszpéldánya reagált többek között arra a felvetésre, hogyan szurkolhat valaki a saját nemzeti csapata ellen. (tovább…)
Azt nem tudtuk meg melyik ez az ország. A névtelenek dózsás főnöke ezúttal is gondoskodott arról, hogy jót mulassunk, szerinte a Fradi pontelőnye túlzás. (tovább…)
A fehérvári sportigazgató meghonosította az újpesti hagyományokat, már ott is beindította a városszéli álomgyárat. (tovább…)
A lila vátesz, a molisták főnöke már télen megérezte a jövőt. (tovább…)
A horror sci-fi világába kalandozott vezérigazgatónk. (tovább…)
A „szemét újpesti” szerint ő jobb eredményeket ért volna el Csányinál. (tovább…)
A derbi után sem állították le a városszéli álomgyárat. (tovább…)
A bárpultok réme szerint legalább az ikszre rászolgált volna a Dózsa. (tovább…)
A lila-fehérek támadója, Novothny Soma az őszi vereségből is erőt merítene. (tovább…)
Két edzőmeccs van a WC deszkások lábában. (tovább…)
A férfihoz méltatlan színben pompázók a pályán kívül és belül is közel vannak a kieséshez. Te oda várod őket? Szavazz! (tovább…)
A városszéli álomgyárban ezúttal nem a bajnoki címet, hanem az NBI-es tagság megőrzését vizionálják – Novothny Soma és Simon Krisztián nyilatkozott a dózsások részéről a közelgő derbi kapcsán. (tovább…)
A Dózsa csapatkapitánya szerint bár tavaly 2-0-ás vezetés után estek ki, idén lehetett volna fordítva is az ellenünk zajló párharcban, Benk szerint sem rajtuk múlott a döntés – eközben a lila-fehér szurkolók a vezetőségük távozását követelik, hogy átengedték nekünk a bajnoki címet. (tovább…)
A fehérváriak sportigazgatója a Fradi és a Videoton vezetői közötti viszonyról is beszélt. (tovább…)















