A Vasas hátvédjével beszélgettek a mai bajnoki előtt.

– A Vasas élvonalbeli visszatérése óta az ETO, a ZTE, a Puskás Akadémia, a Nyíregyháza, a Kisvárda és a Paks játszott a Fáy utcában. Most a Ferencváros érkezik. Ez azért más…
– Persze, mindig pluszmotivációt jelent a Ferencváros ellen futballozni. Úgy pedig, hogy jó ideje már az ország első számú csapata, amely évről évre valamelyik nemzetközi kupasorozat főtábláján szerepel, még inkább. S éppen ezért különösképpen motiválhat mindenkit a legyőzése, ami nem könnyű, elvégre ott játszanak az NBI legjobb labdarúgói, a piaci értékük is magasabb, de talán kellőképpen kifárasztotta őket a Milan…

– A heti edzésmunkán is érződött, hogy ez most nem átlagos bajnoki lesz?
– A hét elején nem, akkor az erőnléti felkészítésen, a futáson és a konditermi edzésen volt a hangsúly, a hét vége felé foglalkoztunk többet az ellenféllel és a taktika gyakorlásával.

– Három nagy fővárosi csapatban játszott: tizenöt éves koráig Újpesten, aztán csaknem másfél évtizeden át a Honvédban, s immár négy éve Angyalföld az otthona. Egyik klubban sem rajonganak a zöld-fehérekért, szóval a futballszocializációja része, hogy a Fradi elleni meccs a legfontosabb az évben?
– Hogyan is fogalmazzam meg finoman… Belém nevelték, hogy a Ferencvárost nem szeretjük. Úgyhogy nem fogom vissza magam, ha a Fradi az ellenfél.

– Feltételezem, gyerekként sem tett így.
– Hát nem… Újpesten a szülők is összeverekedtek egymással a pálya mellett, nemhogy mi, játékosok. A Fradi és az Újpest közt híresen éles az ellentét, a két klub meccsei az ifiben is élet-halál rangadók voltak. Kispestiként aztán még többet játszottam a zöld-fehérek ellen, az utánpótlásban szinte mindig megvertük őket, bár egy fájdalmas vereségre emlékszem, amikor a felcsúti Puskás Suzuki Kupa döntőjében buktunk el. Rendre presztízsharcot vívtunk, rugdostuk egymást rendesen, nem is a játék, sokkal inkább a küzdelem domborodott ki ezeken a meccseken, ki tud erőteljesebben belemenni a párharcba, és azzal sem igen foglalkoztunk, ha fáj a másiknak. Nyilván a Fradit sem kellett félteni. Megedződtünk ezekben a csatákban. A felnőtt karrierem elején is bennem volt, a zöld-fehérek ellen a soknál is többet kell nyújtani, hogy semmiképpen sem kaphatunk ki, ma már természetesen nem visz el a hév, és az ellenfél, illetve a különleges hangulat sem szédít meg.

– Csak hozza a szokásos kőkemény játékot? Fegyelmezetten? Mert azért a legnagyobbaknál is látni, nem mindig könnyű megőrizni a hidegvért, ha magasra szökik az adrenalin.
– Jó tapasztalás volt a második fordulóban a Groupama Arénában rendezett mérkőzés, mégiscsak felszedhettünk némi Fradi elleni rutint. A fiataloknak biztos oda kell majd figyelni arra, hogy csakis a játékra koncentráljanak, de szerintem nem lesz vele gond, már nem az ifiben vagyunk, szóval a labdán és a futballon lesz a hangsúly.

– Megmutatták már néhányszor az idényben, hogy valóban tudnak futballozni, a Ferencvárosnál ezt évek óta látni, idén pedig, főként az európai porondon, az eddigieknél is bravúrosabban szerepel. Egy ilyen rangadóra egyes játékosokból külön is felkészül?
– Nézem a meccseket, a Fradi mérkőzéseit is, igyekszem elemezni magamban, kinek mi az erőssége, a sérüléséből visszatérő Lenny Josephet gondolom a legveszélyesebbnek. A Fradinak minden posztra van legalább két azonos képességű futballistája, támadásban és nyomásgyakorlásban is extra, de az egyéni képességek mellett a fanatikus szurkolótábor is megsokszorozza az erejét.

– És miben rejlik a Vasas ereje?
– Egyértelműen a csapategységben és a csapatjátékban. Ha mindannyian úgy állunk bele a meccsbe, mint az ETO ellen, jó eredményt érhetünk el, csak közös erővel lehet esélyünk legyőzni a Ferencvárost. A válogatott szünet után érezhetően hullámvölgybe kerültünk, de a Győr ellen már látszott, visszataláltunk a helyes útra.

A teljes interjú: NSO