Dodi értékelte az AC Milan elleni győztes Európa Liga meccset.

Bánki József

Ez egy csoda! Az első perctől kezdve jobb volt a Fradi. Nagyon ritka olasz klubot taktikailag felülmúlni, de a Ferencvárosnak ez is sikerült. Sőt, erőnlétileg és sebességben is jobbnak tűnt riválisánál. Borbély Balázs elképzelései a futballról megint eredményesnek bizonyultak, nem a labdát kell többet birtokolni, hanem az a döntő, sikerül-e labdát szerezni, és abból milyen gyorsan jut el a csapat a kapuig és milyen a befejezés. Megint ki kell emelni Kristoffer Zachariassent, aki mindkét gólban döntő érdemeket szerzett, Lenny Josephnak csak az üres kapuba kellett gurítania. A középpályán Matús Bero, Nagy Ádám és Corbu Máriusz „etióp mennyiségű” futásteljesítménnyel jelentkezett, elképesztő munkát végzett ez a trió. A két belső védő hiba nélkül látta el a feladatát, de mindenki nagyszerűen játszott. Nem is emlékszem, Dibusz Dénesnek kellett-e igazán nagyot védenie, az utolsó húsz perc persze Bamidele Yusuf kiállítása után olyan volt, amilyen, a lényeg azonban, hogy nem ingott meg a csapat. A Fradi azt csinálta, amit vártam, nagyon magasan támadott le, az első félidőben rengetegszer szerzett labdát a Milan térfelén, és már ekkor megvoltak a helyzetei – főleg Josephnek –, hogy vezetést szerezzen. Látszott, hogy Borbély Balázs azt kérte a játékosaitól, a lehető leggyorsabban érjenek oda a kapu elé, és fejezzék be az akciókat. A második félidőben jöttek a gólok is, és csodálatos volt látni, hallani, ahogy 6400 ferencvárosi drukker ünnepel. Az is nagy szó, hogy az olaszoknak az összes nagy sztárjukat be kellett dobálni a cserepadról, ez is a Ferencváros érdemeit jelzi. Ez a győzelem nagyon jót tesz a magyar futball renoméjának, sőt egész Magyarországnak, szinte hihetetlen, hogy négy forduló után négy győzelemmel áll a Ferencváros az Európa Ligában.

NSO