Attilától azt is megkérdezték, hogy szerinte ki most a legjobb magyar kapus.

– Ennyi év távlatából hogy tekint vissza légióskarrierjére? Nem volt több Önben 11 meccsnél a Fortuna Kölnben? Mi az, ami leginkább hiányzott?
– Egyáltalán nincsen hiányérzetem a karrierem összességét nézve. Amennyiben elkezdjük szétszálazni a hazai- és a légióspályafutásomat, akkor azt mondom, a külföldi időszakban lehetett volna több is, ha nem Németországba, nem a Fortuna Kölnbe és nem ahhoz az edzőhöz, Toni Schumacherhez igazolok. Kifejezetten rossz helyzet alakult ki köztem az edzővel, teljes letargiába kerültem, ami a teljesítményemre is hatással volt, vagy hatással lehetett volna, ha többször kapuba állítanak. Ebből a letargiából egyébként még idehaza is nehezen másztam ki, a Vasasnál. De szerencsére sikerült, aztán az MTK-ban másodvirágzásomat éltem.

– Jó irányba megy a világ labdarúgása? Gondolok itt a VAR-ra, az EB- és a VB-mezőny bővítésére, az öt cserelehetőségre, s még sorolhatnánk.
– Szerintem nem megy jó irányba, de igazából ennél valahol nagyobb horderejű a dolog. Maradi ember vagyok, például nálam a Bajnokok Ligájában csak a bajnoki aranyérmesek szerepelhetnének, de tudom, más szempontok befolyásolják, irányítják a történéseket. A több meccsszám, a több közvetítés, a több pénz, miközben lehetetlen mértékben leterhelik a játékosokat, ám ez nem szempont. Ezért sem érzem, hogy jó irányba változna a világ labdarúgása.

– Melyik az ideális kapuskor?
– Ha nem is a kapusokra szokták használni a krisztusi kor kifejezését, én mégis azt mondom, hogy valahol a 33 esztendős, pontosabban a 30-35 év közötti kapusok vannak a legjobb korban. Ez egy olyan időszak, amikor rutinban sok minden megvan, sok mecset játszottál, sok minden történt veled, s még fizikálisan is végre tudod hajtani mindazt, amire a rutinod predesztinál. Később aztán, mert ilyen az élet és a kapussors, hiába tudsz még többet, a tested már egyre kevésbé alkalmas arra, hogy a tapasztalatból származó előnyt érvényre juttasd.

– Ki ma a legjobb magyar kapus?
– A magyar válogatott szempontjából nehéz most egyetlen játékost említeni, mert Dibusz Dénes hosszú ideig megbízható teljesítményt nyújtott, mellette Tóth Balázsra nagyon bátran lehet támaszkodni, s örömteli, hogy nem is olyan régen a teljes ismeretlenségből képes volt berobbanni egy ilyen kaliberű hálóőr. És akkor még Szappanos Péter teljesítményéről nem is beszéltem, akinek a játéka kimondottan tetszik, az a típus, aki ijed meg a lehetőségtől. Azt mondom, jelenleg három kapusfenomén is a válogatott rendelkezésére áll.

– Szakkommentátorként vagy kapusként volt nehezebb dolga?
– Kapusként. Mégpedig azért, mert amikor szakkommentátorként mondhattam el a véleményemet, akkor már javában, mind a mai napig, egészen más területen, a vendéglátásban dolgoztam. Ennek azért van jelentősége, mert így nem függtem az MLSZ-től, a közegtől, a kluboktól, úgymond felülről nézhettem a labdarúgást, s elmondhattam nyugodtan a véleményemet, részrehajlás nélkül. Kapusként aztért nehezebb volt, pláne olyannak, aki azért el is ért valamit.

– Miben változott a kapusposzt az Ön idejéhez képest?
– A kapus játékát az idők folyamán több dolog is megváltoztatta. Az egyik a labdarúgás új szabályai, például a hazaadás szabálya. Az első NBI-es meccsemen például még simán rávetődtem és megfoghattam szegény Nagy Tibi hazaadását. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy ma egy kapus körülbelül 45-ször ér lábbal a labdához egy meccsen, és kétszer kézzel… Ez régen elképzelhetetlen volt. Meg aztán most magasan fent védekeznek a csapatok vonalban, így sokszor ki kell futni a védelem mögé, szemben a csatárokkal, ami szintén ritka volt a mi időnkben, bár már elkezdődött, de akkor még nem terjedt még el. Egyébként minden, labdarúgást érintő újítás a kapusok kárára történik, hogy több gól szülessen. Még az is, hogy a már említett hazaadást nem lehet megfogni, illetve a labda, hogy ne szívja a vizet, ma már műanyag, így viszont szitál a levegőben, s kiszámíthatatlan a röppályája. A másik, ami nem az új szabályokkal kapcsolatos, az a taktikai fejlődés. Annak idején előttem játszott a világ legjobb söprögetője, Telek András, s azzal a mélységi belógással más volt a kapus játéka. Aztán jött a vonalvédekezés, egy vonalban állt az összes védő, így a kapusnak kijjebb kellett helyezkednie. Ez szintén befolyásolta, változtatta a hálóőr játékát.

– TV-kommentátorként bőven van rálátása nemcsak a három évtizeddel ezelőtti, hanem a mai viszonyokra is. Hogyan jellemezné az 1995-ös és a 2026-os Fradi közötti különbséget? És itt most nemcsak az intézményi különbségre gondolok, hanem a játékbelire is.
– Az intézményi különbségről annyit, hogy ma már mesés körülmények között készülhet nemcsak a Ferencváros, hanem az összes többi első osztályú együttes. Teljesen más, mint a mi időnkben, most magas színvonalú létesítményekben edzhetnek, játszhatnak. Legalább ekkora különbséget látok a játékbeli elemekben is. Alapvető különbség, hogy a mi csapatunkban három légiós lehetett, a magyar játékosok kilencven százaléka pedig saját nevelésű volt. Ez további unikumnak számított. Amivel nem akarom a mostani Fradit kritizálni, mert ma a sok külföldi játékos jelenléte nemzetközi trend. Hogy messzebb ne menjünk, a Real Madrid 25-30 fős keretében egy, maximum két spanyol futballistát találunk. De a mi időnkben az érzelmi kapcsolat a játékosok és a közönség között mélyebb volt, hiszen a szurkolók látták játszani az utánpótlásban a kis Lisztest, Teleket, Simon Tibit, aztán látták a felnőttben is, a BL-ben. És persze változott a taktika is, a nemzetközi trendnek megfelelően.

SportPlusz