Supka Attila szerint megszerezhették volna a három pontot is, de azért azt is elismerte, hogy szerencséjük is volt.

Borbély Balázs

Nem kezdtük jól a mérkőzést, az első harminc perc nem volt rendben a részünkről. Túl lassan járattuk a labdát, nem tudtuk úgy mozgatni az ellenfelet, hogy valamit ki tudjunk alakítani, nem tudtuk feltörni a mély védekezést. A kapott gól ébresztett fel bennünket egy kicsit, nagyobb sebességre kapcsoltunk, többet vállalkoztunk, több felelősséget vállaltunk. Jöttek is a helyzetek, sokat alakítottunk ki, rengetek lövésünk, szögletünk volt, de valahogy hiányzik belőlünk az átütőerő ott bent a tizenhatoson belül. Hogy miért alakult így a meccs eleje, arra nem tudok válaszolni, engem is érdekelne, ezek olyan kérdések, amire nem tudok válaszolni. Nem úgy megyünk bele a meccsbe, hogy kapjunk egy gólt, aztán felébredünk. Nyilván hatással van a teljesítményünkre a hétköznapi terhelés, az utazás, és a többi, ezt mind értem. De az első fél órát így sem tudom megmagyarázni. De azért azt nem mondanám, hogy egyébként rosszul játszottunk volna. 30 percen keresztül nem játszottunk, de igazából a hazaiaknak közük nem volt a mérkőzéshez. Adtunk nekik egy tizenegyest, azt nem is értem, aztán találtak egy gólt, volt egy kontrájuk meg két hosszú bedobásuk a végén, és ennyi, szóval azt nem mondanám, hogy nagyon rosszul játszottunk volna, de most ez van.

Supka Attila

Vesztettünk is két pontot, mert ennyi erővel meg lehetett volna a három is. De a mérkőzés folyamán rengetegszer volt szerencsénk, amikor a Fradi olyan helyzeteket alakított ki, amit sikerült megúsznunk, és nem kaptunk gólokat belőlük. Viszont a hozzáállás a részünkről, az a mentalitás, amit kértünk, az maximálisan megvolt a csapat részéről. Időszakonként jól játszottunk, voltak olyan időszakok, amikor egy az egyben úgy alakult a játék, ahogy szerettük volna. Aztán jött a váltás, akkor a Fradi ránk erőltette az akaratát, úgyhogy egy eléggé izgalmas mérkőzés volt a részünkről. A döntő szituáció az volt a részünkről, amikor itt a végén egy az egyben mentünk a kapussal szemben, és nem rúgtuk be azt a helyzetet. Kettő-egynél azért érdekesebb lett volna, hogy a végén meg tudjuk-e tartani a győzelmet vagy sem. Tudtuk a mérkőzés előtt is, hogy a Ferencváros jobb csapat. Tudtuk azt, hogy technikailag képzettebbek, gyorsabbak, mint a mi játékosaink, ennek megfelelően alakítottuk ki a játékunkat. Jó párszor kijöttünk a szorításból, egy-két olyan támadást vezettünk, amiből gólokat lehetett volna szerezni. Az volt a tervünk, hogy egy jó masszív védekezésből próbáljunk meg kontrákat játszani, abból kijönni és esetleg gólokat szerezni.