Egy elemzőoldal szerint norvég játékosunk teljesítménye szinte tökéletes volt – három góljával holtversenyben a legjobb góllövő az EL ligaszakaszában két forduló után.
Az Európa Liga ligaszakaszának második körében hazai pályán 2-1-re győztünk csütörtök este cseh riválisunk ellen. A mérkőzést követően, Kristoffer Zachariassent a Viktoria Plzen elleni duplájának is köszönhetően a nemzetközileg is ismert sporteredmény- és statisztikai oldal, a Sofascore 8.8-as értékeléssel jutalmazta, és bekerült az Európa Liga második fordulójának álomcsapatába.
A 32 éves középpályás a Plzen elleni 2–1-es győzelem során a 49. percben szerzett vezetést, majd a 81. percben büntetőből is betalált. A Sofascore kiemelte, hogy játékosunk négy lövéséből három eltalálta a kaput, várható gólmutatója (xG) pedig 1.50 volt, emellett 23 passzából 18 pontosnak bizonyult, és egy kulcspasszt is kiosztott.
Zachariassen ezzel a ligaszakaszban már három gólnál jár, hiszen a nyitófordulóban, a Celtic otthonában is betalált, ezzel a góllövőlista élén áll holtversenyben negyedik fordulós ellenfelünk, a Milan támadójával, Alphado Cissével. A norvég futballista a selejtezőben a Vojvodina elleni mindkét mérkőzésen, valamint a Trabzonspor elleni idegenbeli találkozón is eredményes volt, így az Európa Liga idei kiírásában eddig összesen hat találatot szerzett.
A Sofascore értékelése alapján a forduló csapata:
Dominik Kotarski (Dinamo Zagreb) – Senou Coulibaly (Omonia), António Silva (Bournemouth), Edmond Tapsoba (Bayer Leverkusen) – Adrien Rabiot (Milan), Kristoffer Zachariassen (Ferencváros), Gianluca Prestianni (Benfica), Rayan (Bournemouth) – Alphadjo Cissé (Milan), Jhon Durán (Benfica), Hyeon-gyu Oh (Besiktaş).
forrás: fradi.hu

UEFA.com









