A cseh szurkolók többsége nem a játékvezetőben keresi a vereség legfőbb okát, hanem saját csapata gyenge teljesítményében. A Viktoria drukkerei elsősorban a játékosokat, az edzőt és a klubvezetést bírálják, miközben a Fradi teljesítményét többen is elismerik.

A 2–1-es győzelmünk után meglehetősen borús hangulat uralkodik a Viktoria Plzen szurkolói között. A klub Facebook-oldalán és a cseh internetes fórumokon olvasható vélemények alapján nem egyszerűen egy elveszített Európa Liga mérkőzés miatt dühösek a drukkerek. Sokan úgy érzik, hogy az elmúlt években az Európában is tekintélyt szerző Viktoria mára korábbi önmaga árnyékává vált.

„Hihetetlenül gyenge teljesítmény. És az a két kapott gól? Mintha kisgyerekek játszottak volna!” – foglalta össze egy szurkoló a csalódottságát.

Visszatérő panasz a lassú, körülményes támadásépítés, a rengeteg hátrapassz, a kreativitás hiánya és a védelem bizonytalansága. Többen különösen azt nehezményezik, hogy a csapat csak kétgólos hátrányban kezdett igazán támadni.

„0–2-nél végre rájöttek, hogy ez nem rögbi, és előrefelé is lehet játszani” – jegyezte meg ironikusan az egyik hozzászóló.

Egy másik szurkoló szerint a Fradi letámadása teljesen szétzilálta a Plzen labdakihozatalait, a cseh játékosok pedig a párharcokat is sorra elveszítették. Más úgy fogalmazott, hogy a csapat képtelen előrevinni a labdát, és állandóan saját kapuja felé fordul.

Azért akadnak elégedettebb vélemények is. Többen kiemelték, hogy az utolsó húsz-huszonöt percben már egészen más arcát mutatta a Viktoria, és a hajrában akár az egyenlítés is összejöhetett volna.

Jobb volt a Fradi, vagy csak gyenge a Plzen?

Ebben megoszlanak a vélemények. A hozzászólók egy része szerint a Ferencváros egyértelműen jobb csapatnak bizonyult, mások inkább úgy látják, hogy mi sem játszottunk különösebben jól, egyszerűen kihasználtuk a csehek hibáit.

„A magyarok jól játszottak, bár ők sem nyújtottak valami rendkívülit. De jobbak voltak nálunk” – írta az egyik drukker.

Egy másik hozzászóló ennél is egyértelműbben fogalmazott: „A Ferencváros mindenben jobb volt. A vezetőségnek futballistákat kellene vásárolnia, és rendet tenni az öltözőben!”

Az iDNES fórumán valaki keserűen jegyezte meg, hogy a magyar csapat a cseh bajnokságból távozó, ott már nem feltétlenül keresett játékosokkal is képes felülmúlni a Viktoriát. Egy másik kommentelő pedig azon bosszankodott, hogy még a korábban általa középszerűnek tartott Nagy Ádám is kifejezetten ügyes futballistának látszott a Plzen játékosai mellett.

Birmancevic és a tizenegyes: ez fáj igazán

A Fradi játékosai közül messze Birmancevic neve került elő a legtöbbször, de nem feltétlenül dicséretként. Az egykori Sparta-játékost természetesen a cseh szurkolók is különös figyelemmel kísérték.

A második ferencvárosi gól előtti büntető több hozzászólót is felháborított. Vannak, akik szerint Birmancevic kereste a kontaktust, sőt tudatosan harcolta ki a tizenegyest. Mások azt vitatták, hogy nem volt-e lesen az akció kezdetén.

„Birmancevic simán elkerülhette volna az ütközést, de kifejezetten a büntetőre ment” – írta egy, a mérkőzésre Budapestre is elutazó szurkoló.

A vitatott tizenegyes ellenére a szurkolói reakciók jelentős része nem a játékvezetőt teszi felelőssé a vereségért. Sokan inkább azt kérdezik, hogyan követhetett el a saját csapatuk ennyi elemi hibát.

Birmancevic teljesítményét egyébként maga Radoslav Kovac is elismerte: a Plzen edzője kiemelte a szélső aktivitását, és azt, hogy mindkét ferencvárosi gólban szerepet játszott.

Kovac szerint egy pontot érdemeltek – a szurkolók szerint ennél sokkal nagyobb a baj

A Viktoria vezetőedzője a mérkőzés után arról beszélt, hogy csapata legalább egy pontot megérdemelt volna Budapesten, és apróságokon múlt a vereség.

A szurkolók jelentős része azonban jóval kritikusabb. A legtöbben megérdemelt vereségről írtak, és azt nehezményezik, hogy a cseh együttes nem tudta megfelelően felépíteni a támadásait, és a hibái rendre megbosszulták magukat.

Kovac személye is egyre több bírálatot kap. A kezdőcsapat összeállítását, a cserék időzítését és a túlzottan óvatos játékfelfogást egyaránt kifogásolják.

„Edzőre van szükségünk, nem egy manökenre!” – szólt az egyik legcsípősebb megjegyzés.

Más hozzászólók arra panaszkodnak, hogy a szakvezető a jobb játékosokat a kispadon hagyja, miközben a gyengébben teljesítők újra és újra lehetőséget kapnak.

De nem mindenki akarja Kovac távozását. Többen úgy vélik, hogy a jelenlegi keretből egy jobb edző sem tudna lényegesen többet kihozni, és a problémák jóval korábban kezdődtek.

Különösen sok bírálatot kapott Hrosovsky, Dweh és Memic, miközben a nyári szerzemény, Adam Gabriel teljesítményét több hozzászóló is pozitívan értékelte. Többen hiányolják a távozó Pavel Sulc kreativitását, valamint a sérült Jemelka stabilizáló szerepét a védelemben.

„A Temuról vásároljuk a játékosokat”

A bírálatok talán legérdekesebb része, hogy messze túlmutatnak a budapesti mérkőzésen. A Viktoria szurkolói közül sokan a klubvezetést, különösen Adolf Sadeket és az új tulajdonosi hátteret teszik felelőssé a visszaesésért.

Többen emlékeztetnek arra, hogy a Plzen az elmúlt években kifejezetten eredményes volt az európai kupákban, most viszont a bajnokságban is szenved, és az Európa Liga első két fordulóját egyaránt elveszítette.

Az átigazolási politikát bíráló egyik drukker szerint Sulc távozása után szétesett a csapat, az új játékosokat pedig „mintha a Temuról rendelnék”.

Mások úgy vélik, hogy a klub túlzottan a gazdasági szempontokat helyezte előtérbe, és nem fordított elegendő pénzt megfelelő minőségű erősítésekre. Ezt persze nem mindenki fogadja el: a kommentekben arról is vita alakult ki, hogy valóban a tulajdonosok takarékoskodása okozza-e a problémákat, vagy inkább a szakmai munka hibái.

A csalódottságot jól mutatja az egyik szurkoló megjegyzése, amely szerint tavaly még erősek voltak Európában, most pedig már a következő vereségtől kell tartaniuk.

A budapesti hangulatot megdicsérték

A mérkőzésre elutazó szurkolók között is akadtak csalódottak, de a helyszíni élményekről szóló néhány konkrét beszámoló közül a legpozitívabb éppen a Groupama Aréna hangulatát emelte ki.

„A 65. perctől kifejezetten tetszett a játékunk. A budapesti hangulat fantasztikus volt” – írta az egyik helyszínen szurkoló cseh, aki ugyanakkor a tizenegyes megítélésével és a játékvezetéssel sem értett egyet.

Ugyanez a hozzászóló az otthonról kritizáló drukkereknek is üzent: mielőtt válogatott szidalmakat zúdítanak a játékosokra, inkább utazzanak el velük, és támogassák személyesen a csapatot.

Egy másik, szintén a stadionban jelen lévő szurkoló tömörebben értékelt: ott volt a mérkőzésen, de szerinte a játék nem érte meg az utazást. Válaszul egy drukker megjegyezte, hogy a jobbik csapat hibákra kényszerítette a gyengébbet, és megérdemelten győzött.

A vendégszurkolók támogatását Kovac is külön megköszönte, kiemelve, hogy végig hallhatóan biztatták csapatukat.